A járványügyi helyzet rendkívüli mértékben javul, nagyban csökken az aktív fertőzöttek száma, és a kórházak intenzív osztályain is kevesen vannak - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
Hirdetés
„Újabb kategóriákban adhatják be pályázataikat mától az ötezer lélekszám alatti települések önkormányzatai és az önkormányzati társulások a Magyar falu program keretében” – írta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a közleményében. Gyopáros Alpár ismertette, hogy a falu-, illetve tanyagondnoki szolgáltatást működtető vagy új szolgáltatás indítását vállaló települések a tevékenységükhöz szükséges új gépjárművek beszerzésére igényelhetnek támogatást összesen hárommilliárd forint keretösszegben.
Idén már 30 ezernél több, a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozás kapott bértámogatást 176 ezer munkavállalója megtartásához. Az előlegként folyósított májusi bérkompenzáció a napokban érkezik meg a cégekhez. A foglalkoztatási adatok szerint a kormány gazdaságvédelmi intézkedései hathatósan segítik a munkahelyek megőrzését - értékelt Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca szerdai közleménye szerint.
Meghaladta a 2 millió főt Magyarországon azoknak a száma, akik már a második védőoltást is felvették. Holnaptól a hazánkban élő külföldiek is regisztrálhatnak a védőoltásra. A 15 év alatti korosztály oltására is engedélyeztetési kérelmet nyújtott be a Pfizer-Biontech - sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs.