A szobanövények legnagyobb ellensége tud lenni a túlöntözés, ezt jobb, ha a kezdő növényrajongók is az eszükbe vésik. Ha ennek tudatában is sokszor túl sok vizet adsz nekik, akkor ez a 6 növény lesz a legjobb barátod! Ők tényleg bírják a locsolást.
Hirdetés
A legtöbb családban hétről hétre biztosan kerül ebből a népszerű fogásból az asztalokra, a csirkemell ugyanis igazi „jolly joker”, hiszen számtalan módon elkészíthető, ráadásul gyorsan és könnyen lehet vele dolgozni. A hátránya viszont, hogy hamar kiszárad, így nem szabad sokáig hőkezelni. Hozunk most egy remek trükköt, amitől garantáltan omlós lesz a csirkemellből készült rántott húsunk.
1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. A mentés ügye 1948-ig a társadalmi egyesületek kezében maradt, akkor jött létre az Országos Mentőszolgálat és ez által a mentés állami feladattá vált. Napjainkban az Országos Mentőszolgálat irányítja a különböző mentőszervezetek működését, szakembereket képez, valamint országszerte oktatja az oxyológiát, azaz a mentéstant. Május 10-ét a szolgálat születésnapjává nyilvánították, ekkor ünnepeljük a mentők napját Magyarországon.
A Laurel Kft. megoldásának köszönhetően már idén nyáron megjelenhetnek az első olyan üzletek, melyek személyzet nélkül is nyitva tartanak. Ez azt jelenti, hogy ezentúl nem csak normál nyitvatartási időben térhetnek be a vásárlók az ilyen üzletekbe, hanem akár éjszaka vagy munkaszüneti napon is. A külföldön már bevált módszer amellett, hogy kedvezőbb feltételeket teremt a vevőknek, az üzleteket is nyereségesebbé teheti.