Hirdetés

A napokban valami megváltozik az időjárásban

Szerdán az ország nagyobb részén derült, napos időre számíthatunk azonban csütörtökön már időszakosan erősen felhős idő várható.

Hirdetés

A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán döntően 15 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős északnyugati tájakon kissé hűvösebb is lehet, és csütörtökre egyes helyeken már 8 vagy 9 fokot is mérhetnek. Szerdán az ország nagyobb részén derült, napos időre számíthatunk. Emellett fokozatosan nyugaton is szakadozik, csökken a felhőzet, ott is kisüt a nap – írta előrejelzésében a HungaroMet. Azonban a Dunántúl északnyugati részein helyenként tartósabban is kitarthat a rétegfelhőzet.

Csapadék nem valószínű, de a délkeleti, keleti, északkeleti szél napközben olykor megélénkülhet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 15 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős északnyugati tájakon kissé hűvösebb is lehet.

Szerda délután az ország nagyobb részén derült, napos időre számíthatunk, emellett fokozatosan nyugaton is szakadozik, csökken a felhőzet, ott is kisüt a nap. Azonban a Dunántúl északnyugati részein helyenként tartósabban is kitarthat a rétegfelhőzet. Csapadék délután sem valószínű és a szél szintén megélénkülhet. A tartósan felhős északnyugati tájakon kissé hűvösebb is lehet, kora esti órákban.

 

 

Hirdetés