Hirdetés

Búcsúlevelet hagyott a fiú, aki leugrott a Veres Pálné Gimnázium harmadik emeletéről

Búcsúlevelet is hagyott az a 15 éves fiú, aki csütörtök délelőtt leugrott a budapesti Veres Pálné Gimnázium harmadik emeletéről, írja a Bors. A lapnak a diák osztálytársai elmondták, hogy az egyik szünet után a tanáruk mondta, hogy senki ne menjen ki az aulához, mert tragédia történt.

Hirdetés

Miután feltűnt az osztálytársaknak, hogy a 15 éves fiú nem érkezett vissza a helyére, észrevették a búcsúlevelet a helyén, mellette a telefonját, amiről feloldotta a lezáró kódot. Elmondták azt is, hogy a fiú a búcsúlevelében azt írta, reméli, Isten megbocsát neki, mert tudja, hogy „súlyos bűn, amit el fog követni”.

Továbbá jelezte, hogy bocsánatot kér azoktól, akik szerették őt, illetve azt írta, hogy csak az édesanyját szerette és ő hiányozni fog neki.

A Bors úgy tudja, a fiút súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ahol azonnali műtétre volt szüksége.

 

 

Hirdetés