Hirdetés

Egy 20 éves nigériai cserediák felmászott az oltárra és meztelenül mutogatta magát

Egy meztelen férfi illetlenkedett a Szent István-bazilikában hétfőn kora délután. A templomban nagy lett a riadalom, a biztonsági őrök kiküldték a turistákat. A férfi ekkor felmászott az oltárra és ordítozott. Az esetről videó is készült.

Hirdetés

„Sajnálatos esemény történt január 22-én, délután a budapesti Szent István-bazilikában. Egy mentálisan zavartnak tűnő külföldi férfi, a templomőröket félretaszítva, berontott a templomtérbe, a szentélyben levetkőzött és méltatlanul viselkedett” – olvasható az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleményében. Már az gyanús lehetett, hogy rövidnadrágban próbált bejutni a templomba. A teremőrök megakadályozták, hogy bemenjen a fura férfi, de az egyik őrt félrelökte, majd az oltár felé vette az irányt.

Amikor odaért, felmászott, majd meztelenre vetkőzött. A férfi Nigériából származik, 20 éves, a Debreceni Egyetemen cserediákként tanul. Az eset után mentőt is hívtak hozzá, mivel ők nem látták szükségesnek az ellátását, ezért átadták a rendőrségnek.

A férfit garázdaság vétsége és kábítószer-birtoklás vétsége miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye közleménye szerint a templomot a sajnálatos esemény miatt egy ideig le kellett zárni. Az esti szentmisék és szertartások már zavartalanul zajlottak. A bazilikában engesztelő szertartást végeztünk – írták közleményünkben.

Az Index szerint nem ez volt az első eset, amikor ugyanez a férfi megpróbált bejutni a templomba. Vasárnap is be akart menni, de akkor rövidnadrágban volt, ezért nem engedték neki.

 

 

Hirdetés