Hirdetés

Egy-egy zivatart is hozhat március eleje

Tavaszias idővel búcsúzik a február, és ez március első napjaiban is folytatódik.

Hirdetés

A meteorológiai tél utolsó napján változóan felhős-napos, de tavaszias időben lesz részünk. Jelentős csapadékra sehol sem kell számítani, csupán néhol alakulhat ki átmenetileg gyenge eső. Napközben a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén többfelé megélénkül a keleti-délkeleti szél. Délután 14-21 fokot mérhetünk.

Március első napján sok felhő lesz felettünk, csak kevés helyen süthet ki a nap rövid időszakokra. Keleten, északkeleten csak elszórtan, máshol többfelé lehet eső, zápor, a Dunántúlon egy-egy helyen akár az ég is megdörrenhet.

Sokfelé feltámad a délkeleti szél, a középső tájakon erős lökésekre is számítani kell. Hajnalra a szélcsendesebb helyeken pára- és ködfoltok képződhetnek. Reggel 3 és 10, napközben 11 és 19 fok között alakul a hőmérséklet, nyugaton mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat.

Szombaton helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat, de tartós csapadékhullásra nem kell számítani. Néhol gyenge zivatar sem kizárt.

Vasárnap viszont már sok napsütésre van kilátás, és csak elvétve fordulhat elő jelentéktelen csapadék. Szombaton helyenként élénk lesz a déli-délkeleti szél, vasárnap viszont a délies szél már sokfelé élénk, nyugaton és északnyugaton erős lehet. A hajnalok, reggelek helyenként párásak, ködösek lesznek, szombat reggelre nyugaton nagyobb területet is köd boríthat be. A hajnali fagyok továbbra sem térnek vissza. Szombaton 12-18, vasárnap 14-19 fokot mutathatnak délután a hőmérők.

 

 

 

Hirdetés