Hirdetés

Ezek a legnépszerűbb egyedi betűpárosítások a rendszámokon

Rekordot döntött tavaly a különleges rendszámok gyártása Magyarországon: összesen 4160 egyénileg kiválasztott azonosítót engedélyeztek a hazai autósoknak 2023-ban, emellett 657 darab egyedi rendszám is felkerült a járművekre tavaly – közölte a Vezess megkeresésére a témában illetékes Budapest Főváros Kormányhivatala (BFK).

Hirdetés

Az új típusú rendszámtábla együttesen hét jelből áll: legalább három, legfeljebb hat betűjelből és legalább egy, legfeljebb négy számjegyből. A lap kérdésére a kormányhivatal elárulta, hogy az egyedi azonosítók közül a hat betű, egy szám összeállítást kérik a legtöbben.

2022. július 1. óta a legnépszerűbb első két betűpár a BM, az AU és a DR. Ugyanettől az időszaktól kezdve a legnépszerűbb első két betűpár a BM-W és a negyedik betű a gyártmány sorozat jele, az AU-DI valamint a DR, ahol a 3 és a 4 karakter a kérelmező vezeték és utónevének az első betűjelei – írták a legnépszerűbb betűpárosításokkal kapcsolatban.

A döntéshozók egyébként nem változtattak az egyéni rendszámok 112 450 forintos árán (ennél ugye marad a négy betű, három szám, de egyénileg választhatók), valamint az egyediek 435 000 forintos árán (itt egyedi a számok és a betűk száma is).

A rendszámpótlások száma is megugrott tavaly. Ezt kétféle okból kérheti a tulajdonos: ha elveszítette, leesett a kocsiról, ellopták (vagyis ha nincs meg az egyik, avagy egyik sem), másrészt ha az autó balesetében megsérült, és a kocsi helyreállítása után természetes módon szükség van mindkettőre.

A Vezess nem kapott érdemi magyarázatot arra, hogy miért következett a 2022-es 8886 darab pótlás után tavaly 16 291, mert a balesetek száma nem növekedett ennyivel.

 

 

Hirdetés