Hirdetés

Ezeken a pontokon változhat a KRESZ: itt vannak a részletek

Több mint 45 éve lépett hatályba a KRESZ, melyben jelentős változások történhetnek hamarosan: mutatjuk, mely pontokon nyúlhatnak bele.

Hirdetés

A KRESZ olyan jogszabály, amit az emberek 90 százaléka használ, így nemcsak az autósoknak, de gyalogosoknak is ismerniük kell a közlekedésben való biztonságos részvételhez. Mára egyre egyértelműbb, hogy szemléletbeli változásra van szükség a KRESZ-ben: a Pénzcentrum szakértőket és közlekedőket egyaránt kérdezett arról, mely pontokon várják a változásokat. A változásokról már zajlanak az egyeztetések, a lapot a jogszabály újragondolásán dolgozó szakértők is beavatták javaslataikba.

A KRESZ hazánkban 1976. január 1-jétől hatályos, a témával foglalkozó szakértők szerint a most érvényes szabályozás helyett azonban a mai kornak megfelelő, rövid, tömör, informatív KRESZ-re volna igénye a mai felhasználóknak. 

Az alapszabályok a jövőben is maradnak, de könnyebben értelmezhető struktúrába kell azokat helyezni, ez ugyanis fontos a követhetőség szempontjából, valamint ezáltal válik iskolákban taníthatóvá is a jogszabály. Az idejétmúlt jelenségektől is meg kell szabadítani a KRESZ-t, melyben ma még szerepel olyan fogalom is, mint a háborúk utáni romeltakarításnál használt kézikocsié. Egyértelműen az egyszerűsödés felé kell mozogni, felhasználóbarátabbá téve a jogszabályt.

Emellett felmerült a szakértőkben a bírságtételek megfelelőségével kapcsolatos kétely is: a megemelt büntetések sem tudnak elrettentő erővel bírni a több tízmilliós autókkal száguldozókra.

Bármennyire is egyértelműek azonban a fenti irányok, az is tény, hogy a szabály megalkotása nem lesz egyszerű, már csak azért sem, mert a nemzetközi KRESZ-nek való megfelelés is kötelezettségeket ró a jogalkotóra.
A KRESZ-ről az autósoknak, közlekedőknek is megvan a véleménye: egyesek szerint indokolatlan helyeken vannak stoptáblák, mások azt szeretnék, ha jobban szankcionálnák a nem indexelő vagy telefonáló vezetőket, de akadnak olyanok is, akik a kerékpárosok vagy az elektromos rollerrel közlekedők nagyobb fokú ellenőrzésére vágynának.

 

 

 

Hirdetés