Hirdetés

Fecskék segítése hideg, esős időben

A fecskék különösen érzékenyek a több napig tartó hideg, csapadékos időjárásra, mert ilyenkor a kizárólagos táplálékukat jelentő repülő rovarok „eltűnnek” és a madarak éhezni kezdenek, három-négy nap múlva pedig tömegesen éhen pusztulnak.

Hirdetés

Az épületekre, ezek közelébe beülő fecsketömegek esetében valódi segítséget jelenthet a garázs, melléképület stb. megnyitása a madarak számára. Ugyanakkor sajnos képtelenség etetéssel segíteni az egyszerre bajba kerülő fecskék ezrein, tízezrein, de egy-két fészek, néhány madár esetén erre is van esélyünk.

Az épületekre, ezek közelébe (pl. kerítés, vezetékek) beülő fecsketömegek esetében valódi segítséget jelenthet a garázs, melléképület, lépcsőház, istálló megnyitása a madarak számára - tartós eső idejére, illetve éjszakára nyugodtan zárjuk is be ide a madarakat! A fecskék így melegben tudják átvészelni a rossz időt, így akár egy-két nappal is tovább kibírják. amint eláll az eső, nyissuk ki az ajtókat, hogy ki tudjanak repülni vadászni. Ezzel a módszerrel akár madarak ezreinek is hathatós segítséget tudunk nyújtani.

Fiókák
Amint a költési időszakban észrevesszük, hogy a rossz idő miatt a szülők nem repülnek és fél napja nem etetnek, a fiókamentés oldalon részletezett táplálékfalatkákat csipesszel kínálhatjuk fel az elérhető magasságban lévő fészekben ülő, tátogva eleséget kérő fiókáknak.

Ha a fiókák nem kérik tátogva az eleséget (amikor kihűlnek, erre már nem is képesek), és ki tudjuk venni őket a fészekből (a nyitott fészket építő füsti fecskék esetében ez nem jelent gondot, a zárt fészekben lévő molnárfecskék esetében viszont gyakran nem lehetséges), a kedvezőtlen időjárás végéig dobozban, kézből etethetjük őket.

Elsőként a sarlósfecskék kezdenek "potyogni"
A világviszonylatban is a legszélsőségesebben repülő életmódot folytató sarlósfecskék a költési időszakon kívül nem szállnak le, a levegőben is alszanak. Éppen ezért rossz időben egy-másfél nap éhezést követően elsők között ezek a "fecskék" (valójában nem fecskék, még csak nem is énekesmadarak) kezdenek a talajra hullani. Innen ráadásul a rendkívül hosszú szárnyaik, nagy testméretük és rövid, csak kapaszkodásra és kúszásra alkalmas lábaik miatt maguktól nem vagy alig képesek a levegőbe emelkedni, különösen nem legyengült állapotban.

Felnőtt madarak
Több napig elhúzódó hideg, csapadékos időben az öreg madarak is éheznek (költési és vonulás időszakban egyaránt előfordulhat), ezért ilyenkor úgy csökkentik az energiaveszteséget, hogy szorosan összebújva az eresz alá, épületpárkányra húzódva üldögélnek. Ilyenkor még néhány évtizede is segítették őket a lakott, kivilágított istállók, ahova nem csak melegedni tudtak behúzódni, de ott vadászhattak is a zárt tér melegében repkedő legyekre.

Ha a felnőtt madarak ilyen jellegű gyülekezését tapasztaljuk (többnyire a rossz idő második-harmadik napja tájékán), megpróbálkozhatunk az etetésükkel. Első körben az eresz alatt, az ablakpárkányon üldögélő vagy az épület helyiségeinek melegébe behúzódó madarak közelébe lapos tálkába (a legjobb a műanyag virágalátét) élő lisztkukacokat, ezek mellé apróra vágott egyéb táplálékot (lásd a következő mondatban) tehetünk ki, ezeket a kiéhezett madarak esetleg felcsipegethetik. Mivel a fecskék repülő (mozgó) rovarra vadásznak, a nem mozgó darabolt marhahús, nedves macskakonzerv, túró-reszelt sajt-főtt tojás keverékéből álló táplálékról a madarak nagy valószínűséggel nem ismerik fel, hogy az ehető. Ezért érdemes lisztkukacot is tenni ezekre, hátha ez rávezeti a madarakat a táplálék felismerésére.

Ha a kifejlett fecskék már annyira legyengültek, hogy kézzel megfoghatók, akkor őket is a fiókákhoz hasonló módon, a lakás melegében, dobozban tartva, kézből etethetjük az időjárás kedvezőbbé válásáig.

A röpképes fecsketömegek számára nyithatunk ajtót!
Az épületekre, ezek közelébe (pl. kerítés, vezetékek) beülő fecsketömegek esetében valódi segítséget jelent a garázs, melléképület, lépcsőház, istálló megnyitása a madarak számára - tartós eső idejére, illetve éjszakára nyugodtan zárjuk is be ide a madarakat! a fecskék így melegben tudják átvészelni a rossz időt, így akár egy-két nappal is tovább kibírják. amint eláll az eső, nyissuk ki az ajtókat, hogy ki tudjanak repülni vadászni. Ezzel a módszerrel akár madarak ezreinek is hathatós segítséget tudunk nyújtani.

Egészen a néhány évtizeddel ezelőtti közelmúltig a molnár- és füsti fecskéknek sokkal könnyebb dolguk volt hűvös idő esetén (ráadásul a szélsőséges időjárás gyakorisága és ezek ereje is sokkal-sokkal kisebb volt). Amikor az ország minden településén, szinte minden portán ott voltak a lakott istállók, akkor a fecskék akár napokra be tudtak húzódni a gerendákra, a jó melegbe, ahol a rovarok is repültek, így még táplálkozni is tudtak.
Amikor az ökológiai rendszer mind nagyobb része felborulóban van, akkor ezzel összefüggésben az olyan "társadalomökológiai" hatások is negatívan hatnak, mint a háztáji állattartás szinte teljes megszűnése, az istállók eltűnése.

Állományszintű etetésük sajnos nem lehetséges
A fecskék mentése, fogságban táplálása az egyik legnehezebb madármentési feladat, még kisszámú (néhány tíz, esetleg egy-kétszáz) madár esetén, profi szakszemélyzettel is csak néhány napig lehet végrehajtani. Ennek okai:

  • rossz időben régiós, országos vagy akár kontinentális nagyságú területen egyszerre kerülnek bajba, ilyenkor az eléhezett és talajra került madarak száma legalább több száz, de inkább tíz- és százezres nagyságrendű - ennyi állatot pedig képtelenség órák alatt menteni, majd ellátni;
  • különösen a molnárfecskék esetében a fészkek gyakran olyan magasan vannak, hogy oda még emelőkosaras darus kocsival is bajos feljutni;
  • ráadásul a zárt fészket építő molnárfecskék fiókáihoz a szűk röpnyíláson keresztül alig vagy egyáltalán nem lehet hozzáférni, azokat kiszedni;
  • a fecskék szélsőségesen repülő életmódot folytató madarak, kalitkába helyezve nem tudnak az ülőrudak között ugrálni, ezért csak egy helyben ülnek, illetve a talajra kerülve nem tudnak visszajutni az ülőrűdra;
  • a rengeteg egymás alatt üldögélő fecske potyogó ürüléke beszennyezi lentebb lévő madarak szárny- és farktollainak végét, ami így néhány nap alatt is annyira szennyeződhet (különösen a talajra esett és ott mászkáló példányok esetében), hogy a fecskék röpképtelenné válnak;
  • ezért a mentett fecskék tartásához sok, megfelelő szellőzőnyílással ellátott papírdobozra és nagy helyre van szükség;
  • repülő rovarra vadászva nem tudnak azonnal maguktól, tálból enni (ezt általában csak hosszú idő alatt tanulhatják meg), ezért a rengeteg madarat néhány óránként egyesével kézbe véve kell aprólékos munkával megetetni.
     

 

 

Hirdetés