Hirdetés

Fokozódik a kánikula

Minden idők legmelegebb júliusán vagyunk túl, és eső is kevés volt. Nagyon úgy tűnik, hogy az elkövetkező napokban sem lesz sokkal frissítőbb a helyzet, ugyanis csak elvétve számíthatunk néhol záporokra és zivatarokra, jelentős mennyiségű csapadék nem valószínű.

Hirdetés

Napközben kevés gomoly- vagy fátyolfelhő ugyan lesz az égen, de többnyire napos időben lesz részünk. Ez majd a késő esti órákban változhat, amikor a nyugati határt elérhetik a záporok és zivatarok – derült ki a HungaroMet előrejelzéséből. A légmozgás is gyenge, mérsékelt marad, viharos erejű szélre nem kell számítanunk.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között alakul.
Az ország nagy részén nincs esély veszélyes időjárási jelenségekre, csupán két vármegyében – Győr-Moson-Sopron és Vas – van érvényben egyes fokú figyelmeztetés zivatarok miatt. Azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy csak késő estétől, éjféltől nyugat, északnyugat felől növekszik a zivatarok kialakulásának esélye.

Az orvosmeteorológia szerint fronthatás nem terheli szervezetünket. Azonban arra érdemes figyelni, hogy romlik a levegőminőség. A nagyvárosok forgalmasabb csomópontjaiban délután az ózon, este a nitrogén-oxid koncentrációja átmenetileg az egészségügyi határérték közelébe emelkedhet.

Legmelegebb július, és ami vár ránk
Csütörtökön a keleti, délkeleti területeken alakulhatnak még záporok, zivatarok, de az azt követő napokban tovább emelkedik a hőmérséklet, kiadós esőre pedig huzamosabb ideig nem lehet számítani – derült ki a HungaroMet videós előrejelzéséből.

A meteorológusok arra is felhívták a figyelmet, hogy minden idők legmelegebb júliusán vagyunk túl. A 2024. július középhőmérséklete a HungaroMet mérései alapján országos átlagban 24,53 fok volt, ami 3,0 fokkal haladja meg az 1991–2020-as átlagot. Emellett egy nagyon száraz július is volt a 2024-es, a hónap csapadéka országos átlagban csupán 22,2 milliméter volt, ami 69 százalékkal elmarad az átlagtól.

 

 

Hirdetés