Hirdetés
Gulyás: 11 millió forintra nő a babaváró hitel összege
A héten második alkalommal tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A találkozón kiderült, hogy 11 millió forintra nő a babaváró hitel összege, megszűnnek az árstopok és emelkednek a falusi CSOK támogatási összegei.
A kormány a tegnapi ülésén áttekintette a családtámogatási rendszert – erről beszélt elsőként a miniszter. Gulyás elmondta, hogy az elmúlt években, különösen a háború kitörése óta a körülmények alapvetően megváltoztak. A babaváró hitel és CSOK esetében is módosításról döntöttek. “Előbbi működő eszköz, de kitolódott a gyermekvállalás időpontja” – ismertette, majd hozzátette, az új módosításokkal szeretnék ösztönözni a párokat a mielőbbi családalapításra.
“A babaváró hitel esetében, annak összege 11 millió forintra nő, és 2024. január 1-től azok vehetik fel, akik esetében 30 év alatt van a hölgy tag. 2025 január 1-jéig a 30-40 év közötti hölgyek esetében is lehetséges a felvétel, ha igazolt a terhesség!”
A CSOK szabályainak módosítását is ismertette a miniszter. Mint mondta a falun lévő CSOK-szabályok maradnak, ugyanakkor a városi CSOK-ot nem lehet igénybe venni 2024. január 1-től. A falusi CSOK szabályai megmaradnak, sőt emelkednek a támogatási összegek. Mostantól egy gyermek esetében 1 millió forintra emnelkedik, 2 gyermek esetében 4 millió forintra nő, míg 3 gyermek esetében 15 millió forintra nő a támogatás összege. Gulyás Gergely hozzátette, hogy a kormány azzal bízta meg a családügyi minisztériumot, hogy az 5000 fő feletti településekre új támogatási formákat dolgozzon ki.
A miniszter elmondta, hogy év végére lehetséges az egyszámjegyű infláció elérése. Az élelmiszerárstop augusztus 1-jével megszűnik, míg a kötelező akciózás mértékét 15 százalékra emeli a kormány.
Gulyás Gergely rámutatott, hogy a kötelező akciózást kiterjesztik az élelmiszerárstop hatálya alá tartozó termékekre, és itt a bruttó beszerzési árból fognak kiindulni, és azt kell 15 százalékkal akciózni.
A Kormányinfón a miniszter a szerdai, Horvátországban történt helikopterbalesetről is beszélt, és a kormány nevében részvétét fejezte ki az áldozatok családja részére.