Hirdetés

Így szúrhatod ki a romlott csirkehúst a boltban

Nézzük, mire érdemes figyelni csirkehúsvásárláskor, hogy semmiképpen ne kerüljön a kosarunkba romlott élelmiszer.

Hirdetés

A csirkehús az egyik legkedveltebb húsfajta Magyarországon, melyből évente több tonnát adnak el. Nem véletlen a népszerűsége, hiszen nagyon könnyen elkészíthető sovány húsfajta, szinte nincs olyan fogás, melybe nem illik, és az ára is viszonylag rendben van.

Mivel nagyon népszerű, így általában a boltok polcai is roskadoznak a csirkehústól, emiatt könnyedén előfordulhat, hogy esetlegesen hátra keveredik egy-egy becsomagolt termék, vagy alulra kerül a hűtőpultban, és megromlik. Hogyan tudjuk ezt elkerülni? Csupán pár dologra kell figyelnünk, hogy véletlen se vegyünk romlott csirkehúst.

Árulkodó a színe

Fontos, hogy megvizsgáljuk a hús színét. Ideális esetben a friss csirkehús halvány rózsaszínű, a felülete pedig fényes, a romlott ezzel szemben szürkés árnyalatú, a felülete pedig nyálkásabb lesz.

Csomagolás

Előre csomagolt húsoknál mindenképpen vizsgáljuk meg alaposan a csomagolást. Ha bármilyen sérülést észreveszünk rajta, akkor inkább ne vásároljuk meg.

Sok a folyadék

Ha azt látjuk, hogy a húspultban tárolt csirke alatt sok a folyadék, annak lehetséges, hogy az az oka, hogy a hús vizet szívott magába hűtés közben, ami negatívan befolyásolhatja az ízét és textúráját.

Rossz szag

A legtöbb esetben már csak otthon tudjuk megszagolni a húst, de ha van rá lehetőségünk bármilyen formában, semmiképpen ne vegyük meg, ha furcsa vagy savanykás a szaga.

 

 

Hirdetés