Hirdetés
Jön az ítéletidő, az egész országra kiadták a figyelmeztetést zivatar és felhőszakadás miatt

Csütörtökön az egész országra kiadták a figyelmeztetést zivatar és felhőszakadás miatt, ugyanakkor a nap is kisüthet hosszabb időre. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 26 fok között alakul.
Csütörtökön délelőtt az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhők mellett több órára kisüt a nap. Délelőtt elsősorban a Dunántúlon, majd egyre keletebbre – összességében több helyen – fordulhat elő zápor, zivatar, melyeket felhőszakadás kísérhet. A Dunántúlon megélénkül az északias szél, a zivatarok környezetében átmenetileg erős, viharos lökések is lehetnek – írja a Hungaromet előrejelzésében.
A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 22 és 26 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon néhány fokkal hűvösebb maradhat az idő.
Egy északnyugat felől érkező gyenge hidegfront mentén, illetve annak előterében alakulhatnak ki a szerdainál nagyobb számosságban zivatarok. A kísérőjelenségek szintén hasonlóak lehetnek, azonban több lehet a felhőszakadásokat okozó cellák száma.
Egy-egy tartósabban egy helyben álló, illetve újra képződő cellából főként a hegyek környezetében akár villámárvizek is előfordulhatnak (több mint 50 milliméter). Helyenként éjszaka is számítani lehet további zivatarokra.
Zivatarok és felhőszakadás miatt figyelmeztető előrejelzést adtak ki az egész országra, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett előfordulhat szélerősödés és jégeső is. Az intenzív záporokból rövid idő alatt 25-30 millimétert meghaladó csapadék hullhat.
Az orvosmeteorológia szerint csütörtökön egy gyenge hidegfront közelíti meg Magyarországot, így a frontérzékenyeknél hidegfront jellegű panaszok előfordulhatnak. Ilyen lehet a fejfájás, migrén, nehézkes gondolkodás, vérnyomás csökkenése. A levegőminőség kedvezően alakul.