Hirdetés

Késsel bögdöste halott apját a pszichés betegséggel küzdő fia

Eddig tisztázatlan körülmények között meghalt egy 65 éves demecseri férfi. Bár az elsődleges adatok szerint lehet, hogy emberölés történt, de a helyszínen összegyűjtött információk szerint sajnálatos haláleset párosult egy pánikreakcióval.

Hirdetés

A mentőket és a rendőrséget a 30 éves, pszichésen zavart férfi hívta azzal, hogy a 65 éves apját nem tudja felkelteni. A helyszínre érkező mentők azonban idegenkezűséget feltételeztek, mivel a férfin több – látszólag felületi – szúrásnyomot láttak.

Azaz az elsődleges adatok szerint akár erőszakos halált is halhatott a férfi – írja a frissmedia.hu. A helyszíni információk szerint apa és fia egy előre megbeszélt bevásárlást szeretett volna lebonyolítani a család egyik ismerősével.

Azonban a két férfi már nem érkezett meg a megbeszélt találkozóra. Ekkor már bűnügyi helyszínelők lepték el a helyszínt. A helyiek csendes, dolgos családnak írták le őket. De azt is elmondták, a fiatal férfi ezelőtt 10 évvel totál tönkre tette a szervezetét a drogokkal. Emiatt fizikailag és pszichésen is sérült, állítólag kezelés alatt áll.

Egy rokon szerint a fiú próbálta ébreszteni az apját, de nem tudta, így állítólag egy késsel bökdöste őt. Hozzátartozik az ügyhöz, hogy a fiú édesanyja ezelőtt 5 évvel betegségben, az otthonában hunyt el a fia jelenlétében.

 

 

Hirdetés