Hirdetés

Lesújtott a törvény szigora: élete végéig fegyházban marad az ismert néprajzkutató gyilkosa

Legkorábban csak harminc év múlva lehet megvizsgálni, hogy egyáltalán szabadlábra kerülhet-e. Elképesztő brutalitással végzett áldozatával.

Hirdetés

Kisebb pontosításokkal, de helybenhagyta a Debreceni Ítélőtábla azt az ítéletet, amely még 2022 decemberében született a sályi gyilkosság ügyében.

Az eset még 2020 januárjában történt a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen. Az akkor még 21 éves T. Dávid egész nap alkoholt ivott, azonban elfogyott a pénze. Ezért döntött úgy, hogy bekopog későbbi áldozatához, s kölcsön kér tőle. Terve szerint a későbbiekben ledolgozta volna adósságát.

Így is tett: este 7 óra körül bekopogtatott az asszonyhoz, aki elküldte. A férfi azonban elhatározta, mindenképpen pénzt kell szereznie. Ezért visszafordult és berúgta az ajtót, majd az előszobába érve rátámadt a nőre és egy fél méteres karóval ütlegelni kezdte.

Olyan erővel ütötte a fejét, hogy a karó több darabra tört. Az asszony az ütések következtében a földre esett, s magatehetetlenné vált. Ekkor a támadó lehúzta az ujjain lévő három aranygyűrűt, elment a lakásból, majd az ékszereket menet közben eladta.

A kapott pénzből alkoholt és cigarettát vásárolt. A nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette. Később aztán egyik ismerősének is elmondta, mit tett aznap este, emellett végigjárta rokonokat. Végül egy romos házban töltötte az éjszakát.

A Miskolci Törvényszék nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, s életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal a megkötéssel, hogy leghamarabb harminc év után vizsgálhatják meg, hogy egyáltalán szabadon engedhető-e.

T. Dávid fiatal kora ellenére már többször volt büntetve, a szakértő véleménye szerint alacsony intellektusú, alacsony szintű empátiával rendelkezik, feszült helyzetben agresszív, s számos személyiségzavarban szenved, ugyanakkor beszámítható.

 

 

Hirdetés