2024. március 28.

Hirdetés

Magyar Közút: idén ezer kilométernyi út felújítása indulhat el

Az elmúlt tíz évben mintegy hatezer kilométernyi országos közút újult meg, idén pedig ezer kilométernyi felújítása indulhat el, döntő többségében hazai, költségvetési forrásokból - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szerdán az MTI-t.

Hirdetés

Az elmúlt időszak rendkívül csapadékos, változékony és szélsőséges időjárása, a fagyási és olvadási ciklusok gyakori váltakozása miatt az országos közutakon is sok burkolathiba alakult ki. Ugyanezek a körülmények hátráltatták a javításokat, hiszen az elmúlt hetekben sokhelyütt a hóeltakarításra és síkosságmentesítésre koncentrált a cég - írták.

Fontosnak tartották megjegyezni, hogy a téli hónapokban is tartósan száraz és nulla fok feletti időjárás szükséges bizonyos munkákhoz.

A beavatkozások első körben a gyorsforgalmi utakon, majd a fő-, végül a mellék- és bekötőutakon zajlanak, előzetes ütemtervek alapján - áll a közleményben.

A tartósabb "meleg aszfaltos" javítások és a teljes körű felújítási munkák a téli szezon után, várhatóan márciusban indulnak el.

Közölték azt is, hogy idén a tervek szerint több mint 143 ezer tonna aszfalt felhasználásával végeznek lokális javításokat a Magyar Közút mérnökségei a 32 ezer kilométeres országos hálózat érintett részein.

A lokális és teljes körű felújítási munkák mellett a Magyar Falu Program keretein belül nagyfelületű javításokat is végez majd - olvasható a közleményben.

 

 

Hirdetés