Hirdetés

Márciusi csúszós utakon

Győr-Moson-Sopron vármegye útjain a rendőrök az elmúlt napokban több olyan közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek azért történtek, mert a gépjárművezetők nem fordítottak kellő figyelmet az időjárási és útviszonyokra, illetve nem tartották be az elsőbbségadás szabályait.

Hirdetés

Tapasztalataik szerint gyakorta előforduló baleseti okok között szerepel, hogy a sofőrök – amellett, hogy útjuk során az időjárási viszonyokat nem tartják szem előtt – nincsenek tekintettel a KRESZ által meghatározott elsőbbségi szabályokra sem. A balesetek elkerülése érdekében a rendőrség kéri, hogy nagyobb körültekintéssel, a gépjármű megfelelő lassításával közelítsék meg az útkereszteződéseket, a kihelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” és az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblákra pedig kiemelt figyelmet fordítsanak!

Kérik, hogy a párás, csapadékos időben közlekedő járművezetők fogadják meg tanácsaikat:

Esős időben történő vezetéskor több dologra kell figyelni. Az egyik, hogy az út felülete soha nem patyolat tiszta: a falevelek az útra kerülve nyálkássá teszik a felületet, amitől az csúszóssá válik. Amennyiben ilyen útszakaszon – lakott területen belül is – a megengedett sebességhatárt átlépi a sofőr, de akár az 50 kilométeres legnagyobb sebesség is túl sok lehet esőben.
Nagyobb figyelmet követelnek a rossz látási viszonyok, és a lecsökkent tapadás miatt a normál fékút többszörösére lehet számítani, illetve hosszabb reakcióidőre készülhetünk magunktól és a többi autóstól is.
Kanyarban lehetőleg vegyék vissza a sebességet! A csúszós úton úgy kell a fékezést végrehajtani, hogy semmiképp ne kényszerítsük vészfékezésre az autónkat, mert könnyen lehet, hogy a mögöttünk haladó jármű a hirtelen manőver miatt autónkba csapódhat.
Csak megfelelő állapotú és keréknyomással rendelkező gumiabronccsal közlekedjenek! A gumik profilmélységét is rendszeresen ellenőrizzék, mert egy esetleges baleset bekövetkezésekor rengeteget javítunk a túlélési esélyeinken. Esőben vezetve ugyanis leeresztett gumikkal a vízelvezető bordák nem tudják megfelelően kiszorítani maguk alól a vizet, így a gépjármű hamarabb megcsúszik.
Még mindig rengetegen autóznak világítás nélkül rossz idő, főleg eső esetén is. Jó látási viszonyok mellett, lakott területen belül valóban nem kötelező a tompított fényszóró használata, de nem is tilos.
Az autó világítása lakott területen kívül mindig kötelező! Amikor eleve rosszabbul látunk, és minket is nehezebben vesznek észre, akár ezen is múlhat egy baleset bekövetkezése.

 

 

Hirdetés