Hirdetés
Meghalt Grétsy László
91 éves korában meghalt Grétsy László közismert magyar nyelvész.
Grétsy László halálának hírét A magyar nyelv jövője – A nyelvi változások nyomában címmel rendezett konferencián jelentették be hétfőn kora délután az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Mint mondták, az ismert nyelvész maga is készült erre a konferenciára, de vasárnap álmában békésen elhunyt.
A bejelentés után egyperces néma csenddel emlékeztek meg róla. Nem sokkal később Blankó Miklós magyar nyelvész – aki a konferencián szóban közölte a gyászhírt – a közösségi oldalán írt is Grétsy László haláláról.
Decemberben még leveleztünk, néhány napja telefonon beszéltünk. Ma, a magyar kultúra napi eseményünk előtt kaptam a hírt: elhunyt Grétsy László tanár úr, mesterem, atyai jóbarátom – fogalmazott, hozzátéve: „A Teremtő rendezhette így: saját otthonában, álmában ment el, néhány héttel 92. születésnapja előtt”.
A magyar nyelvművelés kiemelkedő alakja volt.
Grétsy László 1960-ban szerezte meg a nyelvtudományok kandidátusa címet az ELTE BTK-n, majd a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos munkatársa, később főmunkatársa lett, valamint a mai magyar nyelvvel foglalkozó osztály vezetőjévé is kinevezték.
Később a Tanárképző Főiskolai Kar Magyar Nyelvi Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanáraként folytatta, közben az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnökévé is választották, majd nyugdíjba vonulása után annak tiszteletbeli elnöke lett; ehhez hasonlóan az Anyanyelvápolók Szövetségében is előbb elnöki, majd tiszteletbeli elnöki pozíciót töltött be. Munkatársa volt több nyelvészeti folyóiratnak – például a Magyar Nyelvőrnek és az Édes Anyanyelvünknek –, de az Élet és Tudomány, valamint a Szabad Föld rovatvezetőjeként is működött. Magyar Örökség díjjal 2007-ben, Prima Primissima díjjal 2012-ben tüntették ki.
A legtöbben az Álljunk meg egy szóra! című műsorból ismerhették Grétsy Lászlót.
Az 1987 januárjában induló, hetente jelentkező ismeretterjesztő sorozatban tízperces adásokba tömörítve beszélgettek Vágó Istvánnal, a későbbi kvízmesterrel, nyelvhelyességi kérdésekről.
Ezt tartotta élete fő művének
Emlékezetes, hogy Grétsy Lászlót két héttel a 90. születésnapja előtt eltávolították a Magyar Nyelvőr című, rangos nyelvészeti folyóirat szerkesztőbizottságából. Akkor sok szakmabeli felháborodását fejezte ki a döntés miatt, ő maga pedig azt mondta, hogy szerinte célzottan le akarták járatni.
Akik engem, – gondolom, valakinek a rendelésére – le akartak járatni, azok a céljukat nem érték el, lejáratónak szánt mondatuk azonban egy dologról nagyon is árulkodik: ijesztő tudatlanságukról – fogalmazott.
A nyelvészprofesszor 2023. április 18-án az 57. magyar nyelv hete záróünnepségének díszvendégeként felszólalt a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. Akkor a már 91. évében járó Grétsy László – annak ellenére, hogy pályafutása legapróbb részleteire visszaemlékezett – úgy fogalmazott: A kor ugyan bölcsebbé teszi az embert, de a kivitelezést már nehezebbé.
Mint mondta, amikor tíz évvel korábban megkérdezték tőle, mire a legbüszkébb, a szóhasadást illető tudományos tevékenységét emelte ki, de valójában élete fő művének családját tartja, gyerekei és tizenkét unokája mellett négy dédunokája jelenti számára a legnagyobb örömöt.