Hirdetés

Megszülte, majd elásta csecsemőjét a hatgyermekes anya

Egy ház kertjében találtak rá elásva egy halott kisbabára a rendőrök Lovászpatonán. A helyiek szerint az anya, aki nem akarta a gyermeket, a terhességét is próbálta eltitkolni.

Hirdetés

A 28 éves nő állítólag nem tudta elvégeztetni az abortuszt, mert már túl volt a 12. héten. A nő azonban nem akart újabb gyermeket. Az anyának, a halott csecsemő a hetedik gyermeke volt, hat másik állami gondozásban van.

„Az ajtóval szemben van egy sárga földkupac, ott volt elásva a kisgyerek” – mondta egy helyi lakos a Tényeknek. Kiderült, hogy a férj korábban egy jól fizető munkahelyen dolgozott, de nem gondozták a gyerekeket rendesen.

Egy harmadik helyi lakos elmondta, hogy az anya és az apa is züllött életét él, a drogot és az alkoholt sem vetik meg, különösen, ha együtt vannak. A holtan talált kisbaba anyját szerdán napközben hallgatták ki a rendőrök. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy élve vagy halva született a pici. A rendőrség büntetőeljárást indított.

 

 

 

Hirdetés