Hirdetés
Nagypéntek: az év legcsöndesebb napja, a keresztény világ Jézus Krisztus kereszthalálára emlékezik

Nagypéntek Jézus kínszenvedését, kereszthalálát és eltemetését tárja elénk, a keresztény liturgiában a húsvéti szent háromnap közepe, egyúttal pedig az egyházi liturgikus évkör legcsendesebb időszaka.
Ilyenkor néma minden ajak. Még a harangok is elnémultak, közkeletű elnevezéssel Rómába szálltak. Ilyenkor nincs szentmise, csak igeliturgiát mutatnak be a minden díszétől megfosztott oltár előtt.
Ezt a napot a Golgota misztériuma uralja.
Mi történt nagypénteken két évezreddel ezelőtt?
Azzal indult a nap, hogy az a Péter, aki a legtekintélyesebb és leghűségesebb tanítvány volt, akiről Máté evangélista szerint Jézus nem is olyan régen azt mondta, hogy „ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat” (Máté 16:18), nos ez a Péter megtagadta mesterét.
Nem is akárhogyan, hiszen háromszor is kijelentette, hogy nem ismeri Jézust és nem a tanítványa.
János evangélista tudósítása szerint amíg Jézust letartóztatása után a főpap faggatta, az odakint várakozó Pétertől „a kapunál őrködő szolgáló megkérdezte: Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy? Nem vagyok – felelte. A szolgák és a poroszlók tüzet raktak és melegedtek, mert hideg volt. Péter is odaállt közéjük melegedni. (…) Újra megkérdezték tőle: Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy? De tagadta: Nem vagyok. A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: De hisz ott láttalak vele a kertben. Péter ismét tagadta. Erre nyomban megszólalt a kakas” (János 18,15).
A főpap után a római helytartó, Pilátus is kihallgatta Jézust. Még mindig János evangélistánál maradva kettejük párbeszédéről ezt olvashatjuk a Bibliában: Pilátus „maga elé hívatta Jézust, és megkérdezte tőle: Te vagy a zsidók királya? Jézus ezt felelte: Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam? Hát zsidó vagyok én? – tört ki Pilátus. – Saját néped és a főpapok adtak kezemre. Mit tettél? Jézus így válaszolt: Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innen való. Pilátus közbeszólt: Tehát király vagy? Te mondod, hogy király vagyok – mondta Jézus. – Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra. Pilátus ezt mondta: Mi az igazság? E szavakkal újra kiment a zsidókhoz, és kijelentette: Én nem találom semmiben bűnösnek” (János 18,33-38).
Jézus tehát Pilátus szerint ártatlan volt.
Ez egy nagyon lényeges mondat, ne menjünk csak úgy el mellette! Az Ószövetség lapjain nagyon sok Jézusra vonatkozó próféciát olvashatunk, többek között ezt a jelenetet is „megjövendölték”.