Hirdetés

Nem várt fordulat az időjárásban, mutatjuk hol lesz eső és szél

Reggelre megvastagszik a felhőzet, az északi országrészekben kisebb eső is eshet. Napközben már többfelé kisüt a nap és megélénkül a szél is, néhol erős lökésekre kell számítani. A legmagasabb hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul.

Hirdetés

Csütörtökön kezdetben felhős lesz az ég, majd napközben nyugat, délnyugat felől felszakadozik a felhőzet és többfelé kisüt a nap. Ugyanakkor északon, északkeleten maradhatnak erősen felhős tájak, arrafelé esetleg elvétve előfordulhat szemerkélő eső.

A reggeli órákban főként az ország északi, északkeleti tájain élők számíthatnak esőre, kisebb záporra, este pedig északnyugaton fordulhat csapadékosra az időjárás.

Délután az ország nagy részén már 12-18 fokot mérhetünk. Késő estére 7 és 12 fok közé csökken a hőmérséklet.

Az Időkép hozzátette, az északkeleti határ közelében ettől pár fokkal hűvösebb lehet. A HungaroMet előrejelzése szerint csütörtökön nem várható kritériumok szerinti veszélyes időjárási esemény.

 

 

Hirdetés