Hirdetés
Óriási bejelentés a magyarországi Lidltől, közel 2 millió embert érinthet
A 65 év felettiek között akár 20 százalékkal olcsóbban is hozzájuthatnak bizonyos termékekhez - jelentette be a magyarországi Lidl. Az akció november 27.-től december 3.-ig tart.
A vállalat a magyar vásárlók érdekeit szem előtt tartva döntött úgy az év elején, hogy az első között tartós árcsökkentési programba kezd, melynek köszönhetően már több mint 600 termék árát mérsékelte.
LEGÚJABB INTÉZKEDÉSÉVEL PEDIG A 65 ÉV FELETTIEKNEK KÍVÁN KEDVEZNI, AKIK NOVEMBER 27. ÉS DECEMBER 3. KÖZÖTT MINDEN FRISS ZÖLDSÉGET ÉS GYÜMÖLCSÖT 10 SZÁZALÉKKAL, MINDEN HAZÁNK KINCSEI SZÁRAZTÉSZTÁT PEDIG 20 SZÁZALÉKKAL OLCSÓBBAN TUDNAK MEGVÁSÁROLNI
– áll közleményükben.
Tőzsér Judit a vállalat kommunikációs vezetője a legújabb kezdeményezés kapcsán elmondta: „ A magyar lakosság ötöde 65 év feletti, ezért is döntöttünk úgy, hogy most nekik szeretnénk valódi árelőnyt biztosítani, hogy könnyebben elérhetővé váljanak a szervezet számára fontos friss zöldségek és gyümölcsök, valamint jóval kedvezőbb áron tudják megvásárolni a saját márkás, magyar beszállítóktól származó Hazánk Kincsei száraztésztákat." A KSH adatai szerint a magyar népességben belül 1,9 millió felett van a 65 évnél idősebb személyek száma.
A hétről-hétre megújuló akcióin felül az áruházlánc további kedvezményeket is biztosít vásárlói számára. A „Többet adunk" akciók keretében a kötelezően előírt 15 százalék helyett 20-50 százalékos kedvezménnyel segíti a magyar családokat kiadásaik mérséklésében. A diszkontlánc digitális hűségprogramjának köszönhetően a Lidl Plus applikáció felhasználói hetente további 10-12 kedvezményre jogosító kuponnal és egyéb kedvezményekkel tehetik olcsóbbá bevásárlásaikat.
Így vehetik igénybe a plusz kedvezményt az idősek
A 65 éves, illetve idősebb vásárlóiknak az extra kedvezmények felhasználásához be kell mutatniuk fényképes igazolványukat a pénztárnál. Az extra kedvezmények azonos termékek esetében egy vásárlás alkalmával legfeljebb 5 kilogramm/csomag/darab megvásárlására vehető igénybe, ami más kedvezménnyel nem vonható össze. Az akció időtartama 2023. november 27. – december 3-ig tart a készlet erejéig. A kedvezmények az önkiszolgáló kasszáknál nem érvényesíthetőek.
Az extra kedvezményekről és a feltételekről bővebben információ a www.lidl.hu/65evfelett oldalon olvasható.