Hirdetés

Pánik Érden: bűnbanda garázdálkodik az Ercsi úti temetőben

Az utóbbi időben több olyan bejelentés is érkezett az Érdi Rendőrkapitányságra, amikor arról panaszkodtak emberek, hogy az Ercsi úti temetőben, illetve annak környékén ellopták a pénztárcájukat, vagy épp feltörték az autójukat, és onnan emeltek ki ezt-azt. Az esetek kapcsán a hatóság arra gyanakszik, hogy egy profi bűnbanda összehangolt akcióiról lehet szó, mely ügyekben már el is kezdődött a nyomozás.

Hirdetés

Az utóbbi időben több olyan bejelentés is érkezett az Érdi Rendőrkapitányságra, amikor arról panaszkodtak emberek, hogy az Ercsi úti temetőben, illetve annak környékén ellopták a pénztárcájukat, vagy épp feltörték az autójukat, és onnan emeltek ki ezt-azt. Az esetek kapcsán a hatóság arra gyanakszik, hogy egy profi bűnbanda összehangolt akcióiról lehet szó, mely ügyekben már el is kezdődött a nyomozás. Közeledik a mindenszentek és halottak napja, vagyis a szokásosnál jóval többen fordulnak meg a temetőben.

A rendőrség is nagyobb számban lesz jelen, illetve folyamatosan figyelik majd a bejáratnál lévő kamerákat is, hogy amennyiben szükséges, akkor minél hamarabb rajtakapják a bűnözőket. Az érdi önkormányzat felhívta a figyelmet arra is, hogy legalább ilyen fontos a körültekintő magatartás, hogy mindenki vigyázzon a saját értékeire. Vagy ha már megtörtént a baj, akkor azonnal jelentsék a temetőgondnoki irodában, de még hatékonyabb, ha valaki közvetlenül a rendőrséghez fordul

 

 

 

Hirdetés