Hirdetés

Saját testvére ölte meg a 17 éves lányt – pont került az egyik legbrutálisabb magyar gyilkossági ügy végére

Pont került az egyik legbrutálisabb magyar gyilkossági ügy végére. Másfél évtizede tűnt el egy 17 éves lány Szegedről, gyilkosát most vették őrizetbe. A fiatalt saját testvére ölte meg egy vita hevében, de amit ezután tett, az is felfoghatatlan.

Hirdetés

Egy édesanya tett bejelentést a Szegedi Rendőrkapitányságon 2008. október 13-án este arról, hogy 17 éves lánya aznap elindult ugyan az iskolába, de nem érkezett meg, és életjelet sem adott magáról. A rendőrök a következő hónapokban feltérképezték az eltűnt lány kapcsolatrendszerét, de nem sikerült a nyomára bukkanni. Körözési eljárását ugyanakkor gyanús eltűnési ügyként kezelték, hiszen nem volt kizárható, hogy bűncselekményt követtek el a sérelmére.

A rendőrség időről időre leporolja a gyanús eltűnések aktáit, ugyanis bármelyik ügyben történhet előrelépés, kerülhet elő új információ. Most is így történt! A lány bátyjának és akkori élettársának elszámoltatása során egy emberölési történet kezdett kirajzolódni. Eszerint a fiatal lány eltűnésének napján 24 éves bátyjával annak budapesti lakására ment, ahol hónapokig bujkált, mert nem akart tovább együtt élni az édesanyjával. Velük lakott testvérének élettársa és közös gyermekük is.

A lányt eltűnése miatt, addig fiútestvérét vagyon elleni bűncselekmények miatt körözték, ezért nem hagyták el a lakást. A család fenntartásáról a férfi élettársa gondoskodott. A bevételek növelése érdekében János többször próbálta prostitúciós tevékenységre rávenni húgát, aki ezt nem akarta. 2009 áprilisában is emiatt veszekedtek a testvérek. A vita hevében a férfi olyan súlyosan bántalmazta a fiatal lányt, hogy az életét vesztette.

A gyanúsított feldarabolta a holttestet, egyes testrészeket még a lakásban megsemmisített, majd több hetes tárolás után a még megmaradt testrészeket az ország különböző pontjain rejtette el és semmisítette meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást, a 39 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, a bíróság 2023. október 29-én letartóztatásba helyezte – írta meg a police.hu oldal.

 

 

Hirdetés