Hirdetés

Szijjártó: bő egy év múlva kezdheti meg a misszióját a második magyar űrhajós

Szijjártó Péter külügyminiszter az Egyesült Államokba látogatott, ahol kedden bejelentette: „A nap folyamán aláírásra kerül a szerződés az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, amelynek alapján immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe”.

Hirdetés

A második magyar űrhajós 2024 végén, vagy 2025 elején kezdheti meg harminc napos misszióját, ami során eszközöket tesztel és kísérleteket hajt végre.

 „Ezek a tesztek majd nagymértékben segíteni fogják a kifejezetten magas hozzáadott értékű, high-tech magyar iparágak fejlődését, legyen szó akár az egészségtudományról vagy bármely egyéb, a modern iparágakhoz kapcsolódó fejlesztésekről” – mondta a külügyminiszter.

„Hogy pontosan mikor kerül sor ezen indítási ablakon belül az űrexpedícióra, az pedig azon múlik majd, hogy a NASA és a Nemzetközi Űrállomás közötti űrrepülések menetrendje egészen pontosan hogyan fog kinézni, illetve milyen ütemterv szerint képzik majd ki azt a másik három, nem magyar űrhajóst, akik ebben az expedícióban részt fognak venni” – mondta Szijjártó Péter.

 

 

Hirdetés