Hirdetés

Tagadja az édesanya, hogy halálra éheztették azt az 5 hónapos csecsemőt, aki a napokban halt meg

Reggel, a kiságyban találták meg annak a gyermeknek a holtestét, akit állítólag halálra éheztettek a szülei. A család szerint őt rendszeresen etették a gyermeket, aki szerintük kihányta a kaját. Azt állítják, az orvos is tudott a problémáról. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés ügyében nyomoz.

Hirdetés

Éhen halt egy 5 hónapos csecsemő Heves megyében. A kisbaba mindössze 3 kiló volt. A nagymamája a tragédia után azt mondta, hiába etették, a kisgyermek nem fejlődött. Azt állítja, a tápszereit is folyamatosan kiváltották, ennek ellenére, a gyermek csak fogyott. Napokkal a tragédia után megszólalt a kisgyermek édesanyja is, aki szintén cáfolja, hogy éheztették volna a kislányt. „Dehogy éheztettük, rendesen tápláltuk, de alig akart enni”.

„Úgy kellett belé diktálni az ételt, de szinte alig fogyott valami a cumisüvegből, amit pedig megevett, azt is kihányta. Egy ideje már különleges, diétás tápszert adtam neki, de az sem használt” – mondta az asszony. A kisbaba édesanyja azt mondja, többször járt a gyerekkel orvosnál, a védőnőtől is tanácsot kért, pont ő javasolta a speciális tápszert. A baba azonban ettől sem fejlődött, mindössze háromkilós volt, amikor meghalt. Egy ennyi idős kisbabának körülbelül kétszer ilyen nehéznek kellene már lennie.

„Jövő héten kellett volna mennünk a kórházba kivizsgálásra, akkorra volt időpontunk” – mondta a Blikknek az édesanya. Szerinte az orvos és a védőnő is látta, hogy nincs rendben valami a babával, de nem tudták megmondani, mi a baj. Az édesanya azt mondja, ő is érezte, hogy nincsenek rendben a dolgok. ”Csupa csont és bőr volt. Az orvos szerint sérve is volt, de szerintem az valami más lehetett, mert az egész hasa fel volt dagadva”.

A család, ahol egyébként négy másik kicsi is nevelkedik, most a boncolás eredményét várja. Ők azt állítják, nem éheztették a kisgyereket, gondoskodtak róla legjobb tudásuk szerint. Időközben kiderült az is, hogy a tarnazsadányi házban 12-en élnek együtt. A kislány szüleinek összesen 5 gyermeke született, most már sajnos csak 4-en maradtak. A többi gyereket jelenleg a dédnagymama gondozza.

A település polgármestere, Koczka Ferenc is azt mondja, hogy a vizsgálat lezárultáig még minden csak találgatás, hiszen hivatalosan nem lehet tudni a halál okát. A tragédia napján szinte egyszerre érkezett a rendőrökkel a házhoz. „A kisgyerek fejletlenebb volt az átlagnál, ez biztos. A halál okát azonban pontosan nem lehet tudni. Jól ismerem a családot, az átlagnál szegényebbek, de próbálnak mindent megtenni, az apa és az anya is dolgozik. A településen most sokan összefogtak értük, próbálunk segíteni nekik ebben a rettenetes helyzetben”. 

 

 

Hirdetés