Hirdetés

“Ugye, nem akarsz bajt?” – ketten támadtak egy kislányával utazó apára a vonaton, kétezer forintot zsákmányoltak

Komoly atrocitás ért egy apát, aki a kislányával utazott. A vonaton két alak támadt rájuk, egy éles tárggyal fenyegették őket. Kiderült, hogy egy kecskeméti és egy örkényi illető volt a rabló.

Hirdetés

A Pest vármegyében, a Dabasi járásban található Örkény, amelynek közösségi csoportjában terjedt egy bejegyzés. Arról szólt a poszt, hogy egy kislányát a karjában tartó apát raboltak ki.

Az apa és kislánya egyedül ültek egy vasúti kocsiban. Két alak egyszer csak a semmiből bukkant fel. Rögtön közelíteni kezdtek az apa felé.

A rablóknál volt egy éles tárgy, azzal adtak nyomatékot annak, hogy nem viccelnek. “Ugye, nem akarsz bajt?” – kérdezték az apától. Ezt követően az apa kétezer forintot adott át a támadóknak.

A két férfi azt állította, hogy a testvére ötezer forintos tartozását szeretnék behajtani. Először az édesapa elutasító volt, amikor azonban előkerült az éles tárgy, inkább engedett a rablóknak. Nem szerette volna veszélybe sodorni a gyermeke életét.

A rablók zsebre tették a kétezer forintot, majd kereket oldottak. Egy rendőr észrevette a közösségi médiában terjedő bejegyzést, és riasztotta a kollégáit, írta meg a Metropol. A zsaruk hamar kézre kerítették a támadókat. A rablást egy kecskeméti férfi valamint egy örkényi társa követte el. Először tagadták, hogy éles tárggyal támadtak volna a férfira. Azt mondták, hogy a pénzt csak elkérték, majd eltették, miután megkapták.

 

 

 

Hirdetés