Hirdetés
Új időszámítás jön az iskolai orvosi igazolásoknál
Idén szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy az iskolai orvosi igazolásokat az azt kiállító orvos egyből a Kréta-rendszerbe küldje – jelentette be Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Maruzsa Zoltán közoktatásért felelős államtitkárral hétfőn.
Takács Péter elmondta, hogy az eddig használt papíralapú igazolások sem szűnnek meg, ezeket egy esetleges informatikai hiba esetére fenntartják.
Alapesetben az igazolásokat az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) és Kréta-rendszer összekapcsolása révén az iskola közvetlenül kapja meg. Az államtitkár beszámolt arról is, hogy szeptembertől elkezdik az iskolai egészségnevelés oktatását osztályfőnöki óra keretein belül.
Maruzsa Zoltán hozzátette: az iskolákban az orvosi igazolások fogadása semmilyen plusz adminisztratív teherrel nem jár. Az egészségfejlesztéshez szükséges tartalmak elérhetők a Nemzeti Köznevelési Portálon.