Hirdetés

Vízkőoldóval itatta iskolatársait egy ötödikes fiú, két gyerek rosszul lett tőle

Több gyerek is ivott vagy evett a vegyszerből, amiről az ötödikes fiú azt mondta, limonádé vagy robbanócukorka.

Hirdetés

A szülők szerint egy gyerek rosszul lett, ezek után több mentőautó és a rendőrség is a helyszínre vonult, ám – szerencsére – senkinek nem lett komolyabb baja. „Egy óra magasságában jött egy telefon az osztályfőnöktől, hogy azonnal menjek, mert a gyerekem vízkőoldót ivott, és jön a mentő, és valószínűleg beviszik őket gyomormosásra” – nyilatkozta az egyik szülő, aki kérte, ne legyen felismerhető.

Az egyik anyuka úgy rohant, hogy hamarabb ért oda, mint a mentők. „Gyerekek tömkelege felsorakozva az igazgatói irodában, de egyiknek sem volt nagyobb baja. Mint kiderült, az egyik ötödik osztályos gyerek citromsavas vízkőoldó port vitt be az iskolába” – mondta az édesanya.

Egy másik szülőnek a gyereke mesélte, hogy a fiú a por állagú vegyszert robbanócukorkaként kínálgatta. „Több alsós gyerek meg is kóstolta, de mihelyt érezték, hogy ez nem az, kiköpték. Aztán felhígította a fiú vízzel, majd limonádéként kínálta a felső tagozatosoknak” – mesélte egy szülő a Blikknek.

A szülők szerint többen ittak belőle, s egy fiú rosszul is lett tőle. „Kérdezte tőle a védőnő, hogy evett-e valami olyat, amitől rosszul érezheti magát, és akkor derült ki, hogy kapott ilyen port”. A mentők azt írták, két gyereket vizsgáltak meg és láttak el a helyszínen. Senkit nem kellett kórházba vinni. A rendőrség azt közölte, nem indult eljárás az eset után.

A szülők szerint a vegyszert kínálgató fiú ötödikes, de már elmúlt 12 éves. Jelenleg nevelőszülőknél van. A fiúnak már több minden van a rovásán: több alkalommal lopott a nevelőszülőktől is pénzt, illetve többször fenyegette és bántalmazta az osztálytársait.

 

 

Hirdetés