Hirdetés
Zivatar, zápor, eső, front – lesz itt minden kedden

Kedden országszerte eső, zápor, helyenként zivatar várható, a maximumok 12 és 19 fok között alakulnak. Az időjárás mind a hideg- mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli.
Kedden általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, reggel az északi tájakon lehet még némi szűrt napsütés, illetve délutántól nyugat felől határozottabban is csökken a felhőzet. A Dunántúl északnyugati felét, harmadát leszámítva sokfelé lesz eső, zápor, az Alföldön néhol zivatar is lehet. A déli, délnyugati szél csak kevés helyen élénkülhet meg.
A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet általában 4 és 10 fok között valószínű, de az északi völgyekben és a nyugati határvidéken kissé hidegebb is lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 19 fok között alakul.
A HungaroMet előrejelzése szerint kedden hozzávetőlegesen a Pécs–Nyíregyháza vonalban lokálisan 20 milliméter (néhol akár ezt meghaladó) csapadék is hullhat. A délkeleti tájakon a késő délutáni óráktól egy-egy zivatar előfordulhat.
Az orvosmeteorológia szerint térségünk fölött átvonuló rövidhullámú teknő miatt mind a hideg- mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás. Ezért sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás.