Az önkéntesek először februárban vittek 15 családhoz közel 90 kg tartós élelmiszert, amihez az almát a Napsugár Almáskert ajánlotta fel, majd márciusban a két plébánia közösség (Nagyboldogasszony templom és Jézus Szíve templom) összefogásával, a híveknek köszönhetően 54 családnak valamint a Fészek Lakásotthonnak jutott összesen 550 kg adomány. Ez alkalommal pedig a Hanság-Fertőmenti Szövetkezet felajánlásából, a helyi csoport 300 kg almát osztott szét. Hálásak vagyunk nagylelkű adományaikért, mellyel hozzájárultak az országos felhívás sikerességéhez, valamint köszönet a kiszállításban nyújtott segítségért a premontrei rend szerzeteseinek.