Hirdetés

Büszkén szavalták a Himnuszt a csornai iskolában

Idén is megrendezték az immár 35 éve hagyománnyá vált Himnusz mondó versenyt a Csornai Széchenyi István Általános Iskolában hétfőn a magyar kultúra napja alkalmából általános iskolák 7-8. osztályos és középiskolák 9-10 osztályos tanulói számára.

Hirdetés

-A rendezvénnyel Kölcsey Ferenc emléke előtt tisztelgünk, figyelmet szentelünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek. Erősítjük ezzel diákjaink nemzeti tudatát, felmutatjuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket – mondta el Burányi Renáta Éva a versenynek otthont adó iskola igazgatója.

A csornai általános iskolák tanulói közül, az Arany János Általános Iskola Speciális Szakiskola és Pedagógiai Szakszolgálat diákja és a város mindhárom középiskolájából érkeztek versmondók a megmérettetésre.

Az első kategóriában nyolc, a másodikban kilenc versenyző állt ki büszkén a közönség elé.

Kölcsey Ferenc versét szavalókat öt tagú zsűri értékelte. A bírálóbizottság tagjai között üdvözölték Pintér Gábort jogi referenst, intergráns-tanácsadót, a Gartáért Alapítvány kuratóriumi elnökét, Szalayné Galambosi Tímeát, a csornai Városi Művelődési Központ és Könyvtár igazgatóját, Gecsei Editet, a Rábaközi Alkotó-Fejlesztő Műhely vezetőjét, az iskola volt magyar tanárát, aki több, mint 3 évtizede a Himnusz mondó versenyt elindította. A zsűritagok között értékelte még a tanulókat Nagyné Ujhegyi Kornélia, aki szintén a Csornai Széchenyi István Általános Iskolában magyart tanított, illetve Hollósi Júlia, az intézmény volt tanulója, aki 2019-ben a verseny győztese volt, aki elsőként szavalta el a Himnuszt, megnyitva ezzel az eseményt.

g

-Nagyon fontos volt mindig, hogy a gyerekeknek közvetítsük, hogy Szatmárcseke az ország egyik legelhagyatottabb helye volt, mégis az ország szellemi műhelye tudott lenni. Erről a magyar vidékről jött a nemzeti egység gondolata, a haza és haladás kérdése. Tudatosítani szerettük volna az ünnep, a megemlékezés és a verseny kapcsán, hogy azokra az elődeinkre emlékezünk, akik a magyar kulturális örökségért kitartó, értékes munkával tettek. Eleinte nem magyar szakos kollégák és diákok is zsűriztek a versenyen. Azt értékelték, a vers szellemiségét hogyan tudták átadni a széchenyis diákok. Aki a legjobban mondta a verset aznap vagy másnap a városi ünnepségen ő szavalta a Himnuszt. Azzal, hogy most az összes csornai tanintézményre kiterjesztették a versmondó versenyt, továbbfejlesztették, és újabb értéket teremtettek – beszélt az elmúlt évtizedekről Gecsei Edit.

A tankerület jóvoltából könyvjutalommal díjazták az első legjobb három szavalót mindkét kategóriában, és bár minden versenyző ugyanazt a költeményt adta elő, mindenki szájából másként és szebbnél szebben szólt nemzeti himnuszunk.

Az általános iskolások között a helyezettek
1. helyezés: Turi Rozina 8. évfolyam – felkészítő tanár Vargáné Szegvári
Mária - II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola

2. helyezés: Kocsis Korina 7. évfolyam – felkészítő tanár Bősze Ildikó -
II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola

3. helyezés: Alavári Ármin Tibor 8. évfolyam - felkészítő tanár Simon
Anikó – Csornai Széchenyi István Általános Iskola

A középiskolások legjobbjai:
1. helyezés: Boros-Kerényi Márton - felkészítő tanár Turi Eszter -
Soproni SZC Kossuth Lajos Szakképző Iskola

2. helyezés: Lancsár Gábor 9. évfolyam – felkészítő tanár Péntek Gizella
Mária - KASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola

3. helyezés: Völcsey Anna 10. évfolyam – felkészítő tanár Pálfi Máté
Soproni SZC Hunyadi János Technikum

Különdíjat kapott: Csonka Máté 9.E - felkészítő tanár Szőllősi Katalin -
Arany János Általános Iskola Speciális Szakiskola és Pedagógiai
Szakszolgálat

 

 

Hirdetés