Csorna ÖTE ifjúsági csapatai taroltak a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Versenyen
Április 2-án a Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltségen került megrendezésre a Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny, amelyen a Csorna Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Csorna ÖTE) ifjúsági csapatai kimagasló eredményeket értek el.
A megmérettetésen egy általános iskolás és két középiskolás csapat képviselte az egyesületet, bizonyítva felkészültségüket és elhivatottságukat a katasztrófavédelem iránt. A verseny során a résztvevőknek változatos és komplex feladatokat kellett teljesíteniük, amelyek között szerepelt:
- elsősegélynyújtás,
- iparbiztonsági activity,
- szakfelszerelés-ismeret,
- elméleti teszt,
- tömlőteke,
- mentőkötél szedése,
- vízkárelhárítás,
- káresemény-bejelentés.
A kemény munka és a lelkes felkészülés meghozta gyümölcsét, hiszen mindhárom csapat kiváló eredményekkel zárta a versenyt. Az általános iskolás csapat az I. helyet szerezte meg, míg a középiskolás csapatok közül az egyik szintén I. helyezett lett, a másik pedig a dicséretes II. helyen végzett.
Kiemelkedő teljesítményt nyújtotta az általános iskolás csapat az elsősegélynyújtás feladatban kategóriájában a legjobb eredményt érte el illetve a "Hamutiprók" nevű középiskolás csapat pedig a tesztírásban bizonyult a legjobbnak.
Az I. helyezett csapatok továbbjutottak a májusban Győrben megrendezendő megyei döntőre, ahol ismét bizonyíthatják tudásukat és rátermettségüket. A Csorna ÖTE közösségi oldalán köszönetét fejezte ki a Csorna és Környéke Mentő Egyesület (CSME) tagjainak a felkészítésben nyújtott segítségéért.


