Hirdetés

Csornaiak Afrikában - Az első élmények a Bamakoról

Két fiatalember indult el Csornáról múlt héten Afrikába. Erdős Szabolcs és Szuchony István nekivágtak a Budapest-Bamako futamnak.

Hirdetés

Kizárólag a Rábaköz.hu ad hírt a Budapest-Bamako jótékonysági túrán résztvevő csornaiak útjáról, akik egy maguk által felkészített, 2002-es Toyota rav4 terepjáróval vágtak neki a több mint 8000 kilométeres útnak.

Az indulásuk napján este későn érkeztek meg Genovába, majd másnap kezdődött meg a több, mint 50 órás útjuk, amelyen térerő híján nem tudtak kommunikálni az itthoniakkal. Barcelonában kötöttek, ki majd innen vették az irányt Marokkó kikötővárosába, Tangerba, ahonnan Rabaton, majd Mekneszen át érkeztek Fezbe január 29-én, hétfőn a rajthoz. Útjuk során szép városokban jártak, viszont a külső negyedekben szemetes, piszkos utcákat, szegénységet, kéregető gyerekeket láttak, akiknek nem pénzre volt szüksége, sokkal inkább meleg ruhát kértek az arra járóktól.

Innen kedden kezdődött meg számukra az igazi kalandtúra. Feztől Merzougáig reggel 8 órától késő délutánig 462 kilométert tettek meg, majd másnap Zagorán keresztül, ahol az autót teljesen átnézették a nehéz szakasz előtt, és még Szabolcs szakálla is teljes renováláson esett át, a marokkói Tatáig 550 kilométert győztek le. A táborokat csak érintik, nem sátorban szállnak meg, mivel az éjszakák rendkívül hidegek, 0 fok környékén van a hőmérséklet.

Vándoraink tele vannak élményekkel a messzi, ismeretlen távolban. Vadmajmokkal barátkoztak, amik autójuk motorháztetőjén költötték el ebédjüket. A tevék csoportokban legelnek az út szélén, így a fiúknak nagyon ébernek kellett lenni, mert hirtelen indulhat a csorda, és átfutnak az úton.

Helyi lakosokkal találkoztak, akik a portékáikat árulják az út szélén, bár település közel, s távol nem látható. Ők is inkább a cserekereskedelmet részesítik előnyben a pénz helyett, a fizetőeszköz itt is inkább a meleg öltözet volt. Így ott már csornai bakancsban, pulóverben és baseball sapkában járnak a helyiek.

Ezt követően 450 kilométer állt előttük, amiből 60 kősivatagon át vezetett. 20-24 fokban, azonban erős homokos széllel dacolva Assa-Legzira útvonalon elérték az Atlanti-óceán szemet gyönyörködtető partját, ahol a szállásukon megpihenhettek.

Ivett, Erdős Szabolcs felesége lát el minket információval, és saját érzéseit, gondolatait is megosztotta velünk az ara, aki 27 éve töretlenül szereti és támogatja párját.

- Azt hittem, könnyebb lesz. Nagyon hiányzik nekem. Nehéz egyedül kelni és feküdni. Nem alszunk egymás nélkül olyan jól. A gyerekek már teszik a saját dolgukat. Próbálom elfoglalni magam - mondta el nekünk elérzékenyülve, de még így is mosolyogva Szabolcs hitvese.

 

 

Hirdetés