Egész napos programkavalkáddal várják a közönséget a Csornaiak Napján
Koncertek, családi programok, bemutatók, kézműves- és termelői vásár, valamint gasztronómiai kínálat várja az érdeklődőket szeptember 12-én Csornán.
A Városháza előtti téren rendezik meg a Csornaiak Napját, amely délelőttől egészen éjszakáig kínál programokat minden korosztálynak.
Már 10 órától kezdetét veszik a programok: egész nap vidámparki attrakciók, kézműves- és termelői vásár, valamint gasztrosarok várja a látogatókat. A kínálatban kézműves sörök, borok és street food ételek is szerepelnek.
Délelőtt 10 és 11 órakor múzeumi tárlatvezetést tartanak, a zenepavilonban pedig 10:30-kor és 11:30-kor papírszínházi mesékkel készülnek. A programot balett-műhely, rendőrségi bemutató, valamint a Csornai Települési Értéktár Bizottság bemutatkozása is színesíti.
Délután 14 és 16 óra között a Csorna ÖTE tart bemutatót, 14 és 18 óra között pedig kézműves foglalkozás és arcfestés várja a gyerekeket az MMSZ Gondviselés Háza alulájában. 16 órától Szabó Ferenc hagyományőrző íjászbemutatóját láthatja a közönség.
A zenepavilon programja 14 órakor kungfu bemutatóval indul, 15 órakor a Csornai Bárdos Kórus lép fel, 15:30-kor pedig a „Mindenki táncol” program következik.
Az esti koncertek sorát 18 órakor a Rubato Band nyitja, 19 órától a Katapult Zenekar, 20:30-tól a Piton, 22 órától pedig a Nahla Rock Band lép színpadra. A Csornaiak Napját 23 órától DJ Roll R bulija zárja, amely egészen hajnali 1 óráig tart.
A Csornaiak Napja szeptember 12-én, a csornai Városháza előtti téren várja a helyieket és a környékbelieket. A rendezvény főtámogatója a BNFHOME, a szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.

