Hirdetés

Egy csodálatos születés Csornán

Református missziói egyházközség megalakulása alkalmából ünnepi Istentiszteletet tartottak Csornán a Művelődési Központban.

Hirdetés

Márkus Mihály esperes köszöntötte az egybegyűlteket és prédikációjában hálát adott Istennek, a jelenért, a múltért és a várt jövőért. Kérte az Urat, hogy jelenlétük áldássá lehessen, és kicsiny református egyházközségük a többi felekezettel összeölelkezve szolgálhasson.

Az eseményen részt vettek a testvéregyházak és a városvezetés, képviselői is. Winkler Zsolt, a csornai Jézus Szíve-templom plébánosa, Boldvai M. Bertalan premontrei prejel, Tubán József, a Csorna−Kapuvári Evangélikus Egyházközség lelkésze, valamint Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő és dr. Bónáné dr. Németh Katalin Csorna polgármestere.

A Rábaközben régóta működik egy református közösség szórványgyülekezetként, ami eleinte Sopronhoz, majd Győrhöz tartozott. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint a csornai járásban közel hatszázan vallották magukat reformátusnak.

Csorna központtal plántált és épített gyülekezet régóta hordozott vágya és gondolata volt a református egyháznak, melynek első lépése a missziói egyházközség létrehozása. Ez az egyház és várostörténeti jelentőségű esemény ez év január elsején hivatalosan is megvalósult.

A Dunántúli Református Egyházkerület maximum öt évig támogatja anyagilag a gyülekezet plántálást, ezt jelenti a "missziói" elnevezés, de a cél egy önállóan és stabilan működő anyaegyházközség megalapítása. Nyolc éve tevékenykedik szívvel-lélekkel Erlitz Anita, a helyi református gyülekezet lelkésze térségünkben. Lapunknak elmondta, hogy a misszió célja, a meglévő gyülekezeti tagok és az újonnan érkezők megszólítása, illetve integrálni szeretnék azokat az embereket, akik itt vannak a Rábaközben, és reformátusnak vallották magukat.

- Erdélyből, Kárpátaljáról és az ország keleti részéről érkeznek térségünkbe gyülekezetük tagjai, hozzájuk is szeretnénk eljuttatni egyházközségünk hírét. Mivel saját épületünk nincs, hálásak vagyunk az evangélikusoknak, hogy befogadtak bennünket. Kéthetente vannak Istentiszteleteink, valamint a helyi iskolákban, illetve közel négy éve Bősárkányban is kérhető református hitoktatás, amit szeretnénk bővíteni igény esetén Kónyban és Farádon. A városunkban működő egyházak mindegyikének fontos, hogy a felekezet nélkülieket is megszólítsuk, hiszen láthatjuk, a nyugati világban , de országon belül is, ahol az emberek feladják a keresztyén értékrendjüket, identitás vesztett közösségek maradnak hátra tele káosszal és háborúskodással.– mondta el Erlitz Anita és beszélt hosszútávú terveikről is:

- Az elvi támogatáson túl kiemelném, hogy Csorna város önkormányzatától kaptunk egy közel 600 négyzetméteres telket, melyre szeretnénk felépíteni azt a lelki otthont, ahol állandó jelenléttel működhetünk.

Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő örömteli alkalomnak nevezte az eseményt. -Tulajdonképpen történelmet írunk. Az ünnepség, ami miatt összegyűltünk és az a cél, amit a csornai és Csorna környéki reformátusok kitűztek maguk elé, nagyon szép, és ha ezt mi, világi, közéleti szereplők támogatni tudjuk, akkor fogjuk is segíteni. Merjünk álmodni és belátható időn belül adjuk meg a lehetőséget, hogy a csornai reformátusok is megteremthessék saját otthonukat, templomukat. Legyen Istené a dicsőség! – mondta el a képviselő.

 

 

„Hit, büszkeség, fejlődés” - emelte ki beszéde elején a város mottóját dr. Bónáné dr. Németh Katalin Csorna polgármestere. – Csorna lakossága mindig is büszke volt múltjára, amelyben a hit kiemelt szerepet játszott. Hatalmas megtiszteltetés polgármesterként, hogy a város életében egy olyan mérföldkőnek lehetek tanúja, mely Csornának meghatározó, történelmi pillanat. - mondta el a polgármester, aki biztosította az új egyházközséget arról, hogy az önkormányzat ajtaja, számukra mindig nyitva áll.

Mintegy keretként a Csornai Bárdos Lajos kórus csodás dallamai csendültek fel a szép esemény elején és végén Horváth József karnagy vezényletében.

 

 

Hirdetés