Hirdetés

Egy csornai fotós szemével az evangélikus egyházról

Tóth Attila csornai fotós, újságunk egyik fényképésze, és talán kevesen tudják róla, hogy az életében fontos szerepet tölt be az egyház és a vallás.

Hirdetés

- 2018-tól megválasztottak presbiternek, és igyekszem aktívan részt venni gyülekezetünk életében. Az egyéb feladatokon kívül főként arra törekszem, hogy a gyülekezet környezetét élhetőbbé tegyük.

Az egyházközség világi vezetője a felügyelő, aki a presbitériummal együtt irányítja a gyülekezet mindennapi ügyeit, gazdasági dolgait. Erre a feladatra 2021 szeptemberében kértek fel, és idén 6 évre ismét felügyelőnek választottak.

Tóth Attila elmondta lapunknak, hogy a tavalyi év egy mozgalmas időszak volt a csornai Evangélikus egyház számára.

Felújítottuk belülről a gyülekezeti termünket és a hozzá kapcsolódó helyiségeket, konyhát és mellékhelyiségeket.

Kicserélésre kerültek a bejárati és a gyülekezeti terem belső ajtói, valamint megújult a templom és gyülekezeti terem fűtési rendszere.

Ez természetesen nem jöhetett volna létre az önzetlen adományozók, támogatók és pályázatok nélkül. Terveik szerint a további munkálatok saját erőforrások mellett, pályázati pénzek és adományok felhasználásával folytatják a templom felújítását.

 

 

Hirdetés