Hirdetés

Egy éjszaka alatt 39 db fenyőfát lopott társával egy Csorna melletti telephelyről

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen, aki társával 39 db fenyőfát lopott el egy éjszaka alatt.

Hirdetés

A vádirati tényállás szerint a 38 éves férfi és ismeretlenül maradt társa 2021 decemberében, karácsony előtt egy Csorna melletti településről 39 db fenyőfát loptak el. A férfi társával a munkáltatója által használatra átadott furgonnal hajtott éjszaka a telephelyre, ahol a karácsonyra való tekintettel fenyőfákat is tároltak. Az elkövetők lenyomták a drótkerítést, majd a furgon rakterébe pakoltak 39 db, összekötözött fenyőfát. A fákat ezután Ausztriában értékesítették, a pénzt pedig elosztották.

Az ellopott fenyők értéke közel 400.000 forint volt, mely nem térült meg.

A férfit az ügyészség lopás vétségével vádolja. Vele szemben két évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy fizesse meg a sértett kárát.

A nyomozást az ügyben a Csornai Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.

 

 

Hirdetés