Hirdetés
Egy város szíve együtt dobban: Kéry Mónika reménye az őssejtkezelésben

"Hát csak azt tudom mondani, hogy nagyon hálás vagyok. Erre tényleg nincsenek szavak. Nem gondoltam volna, hogy ennyien támogatnak. Reményt adtak nekem, és ezt nem lehet szavakba kifejezni." – mondta meghatódva Kéry Mónika, a csornai édesanya, aki az ALS nevű súlyos betegséggel küzd.
Nemrégiben gyűjtés indult, hogy Mónika külföldi kezelésben részesülhessen. A közösség hihetetlen összefogásának köszönhetően sikerült előteremteni a szükséges anyagi támogatást. Ennek eredményeként Mónika februárban megkezdheti a Kijevben végzett őssejtkezelést, amely reményt adhat állapotának javulására.
A betegség első jelei
Mónika visszaemlékezett az ALS első tüneteire, amelyek eleinte jelentéktelennek tűntek. "Az első tünetek banálisak voltak. Egy-egy megbotlás a küszöbben vagy egy apróbb kavicsban, amire szinte senki nem figyelne fel. Aztán 2023 nyarán egyre gyakoribbá váltak az esések, a jobb lábam nem úgy működött, ahogyan szerettem volna." – mesélte.
Az orvosi vizsgálatok hosszú ideig tartottak, míg végül 2023 decemberében, a budapesti Bajcsy Zsilinszky Kórházban diagnosztizálták ALS-szel. Ez a betegség az izmokat irányító idegsejteket érinti, fokozatosan elgyengítve a beteg mozgásképességét.
Őssejtkezelés: egy lehetséges remény
Az ALS kutatásában az őssejtterápia az egyik legígéretesebb irány. A cél az, hogy az őssejtek segítségével védjék vagy helyettesítsék az elpusztuló idegsejteket. Jelenleg több klinikai vizsgálat zajlik, ahol őssejteket juttatnak a gerincvelőbe vagy az agyba a betegség lefolyásának lassítása érdekében. Noha bizonyítottan hatékony kezelés még nem létezik, egyes páciensek állapota javulást mutatott.
Mónika kezelését Kijevben végzik majd, ahol az első beavatkozást két alkalommal, hat hónapos különbséggel kell elvégezni. "Nyilván 100%-os gyógyulást a klinika sem tud garantálni, de láttunk már példákat javulásra, illetve a betegség progressziójának lassítására." – mondta Mónika bizakodva.
A család támogatása
Az ALS nemcsak a beteget, hanem az egész családot érinti. "A betegség folyamatosan romlik, kezdetben bottal, majd rollátorral tudtam közlekedni, most pedig már szinte teljesen rászorulok a családom segítségére." – mesélte. A hozzátartozók mindent megtesznek, hogy segítsenek neki a mindennapokban, legyen szó gyógymozgásról, vitaminokról vagy egyéb kiegészítő kezelésekről.
Az élet legfontosabb üzente
Mónika a betegség kapcsán újraértelmezte az élet legfontosabb dolgait. "Amikor az ember mindennapjává válik egy közhely, akkor elgondolkodik azon, hogy tényleg a legfontosabb dolog az életünkben az egészség. Ha egészséged van, mindened van. Ezért mindenkinek azt tanácsolom, hogy vigyázzon az egészségére, és töltsön minél több időt a szeretteivel."
Az összefogásnak köszönhetően Mónika megkapja azt a lehetőséget, amely reményt adhat állapotának javulására. A következő hónapok meghatározóak lesznek, de a szerető család és a támogató közösség erejével bizakodva várja a kezelés eredményét.