Hirdetés

 

Élményekkel teli karitásznapot szerveztek csornai gyerekeknek

Lovaglás, játékos feladatok és fürdőzés is szerepelt a Csornai Jézus Szíve Karitász csoport idei gyermekprogramjában.

Cikkben banner 4 - 468x60px zold
Hirdetés

A szervezők ezúttal helyi, csornai kikapcsolódási lehetőségeket kerestek fel 18 kisgyermekkel, akik egy egész napos programon vehettek részt augusztus 10-én.

A nap a Jézus Szíve-templomban kezdődött, ahol a gyerekek Zsolt atya segítségével a „lovas” szentekkel ismerkedhettek meg. Ezt követően templomi nyomozás várta őket, amelynek feladatait valamennyien sikeresen teljesítették.

A csapat ezután a Holdfény Lovasudvarba indult. A lovak bemutatását követően a gyerekek maguk is kipróbálhatták a lovaglást, szerencsepatkót készítettek, majd a lovak etetésében is segédkeztek.

Az ebédről a csornai Grande Pizzéria gondoskodott, a gyerekeket pedig frissítővel is meglepték. A program Ibolya néni „Három ló” című történetével és Marica néni lovas témájú rejtvényeivel folytatódott.

A mozgalmas délelőtt után a délutánt a csornai Diadém Termálfürdőben töltötte a társaság. A fürdőzés és a csúszdázás mellett a palacsinta is nagy sikert aratott.

A Csornai Jézus Szíve Karitász csoport beszámolója szerint a program célja az volt, hogy a gyermekek helyben szerezzenek tartalmas, közösségi élményeket. A nap végén a résztvevők egy-egy kisebb ajándékcsomagot is hazavihettek.