Hirdetés

Filep Xavér orgonakoncertjére várják az érdeklődöket a csornai Premontrei templomban

Immáron harmadik alkalommal hallhatják a csornaiak Filep Xavér orgonista játékát az apátsági templomban. Minden év november elején megremegnek a 215 éves templom falai és padjai, már három éve.

Hirdetés

Filep Xavér a Budafok-Belvárosi Szent Lipót Plébániatemplom orgonistája, a Békeima jótékonysági koncertsorozat megalkotója és szervezője. 2022 márciusában megtöltöttem a fővárosi Szent István Bazilikát, közel 1200 ember előtt játszott a Dohány utcai Zsinagógában, s mintegy százhúsz zsúfoltságig megtelt templomi koncertet adott 2014 óta az ország határain belül és túl.

A mindössze 24 éves fiatal orgonista soha nem hagyja unatkozni a koncertjein résztvevőket. 2021 novemberében nagy meglepetést okozott a közönségnek, amikor a repertoárban meghallották a Karib-tenger kalózai, a Szépség és a szörny, a Mamma mia! főcím-, és betétdalait orgonán. Legnagyobb meglepetést a Queen Bohemian Rhapsody közismert száma okozta.

A csak klasszikus művekből álló koncertjei sem mondhatóak egyhangúnak, hiszen a közismert művek mellett olyan zeneszerzők alkotásait mutatja be a templom romantikus orgonáján, amelyek nem feltétlen a klasszikus, favoritok közé tartoznak, mégis minden korosztályt le tud kötni.

2023. november 04-én, az esti Szentmisét követően 19 órai kezdettel ismét a csornai premontrei Apátsági templom falai között ad koncertet Filep Xavér orgonista. A koncertre a belépés ingyenes! A koncert után Orgonasimogatót tart a közönség számára, amely által mindenki megismerheti a templom monumentális hangzású hangszerét kívülről és belülről is egyaránt. Hiszen nem csak annyi sípja van a hangszernek, amennyit kívülről látunk. A legnagyobb sípja közel 10 méter, a legkisebb 2 milliméter. A teljes orgonaszekrényt mintegy 1664 darab síp lakja. Kifejezetten ajánlott gyermekek, fiatalok, iskolások számára, de a legidősebbek számára is izgalmas lehet.

 

 

 

Hirdetés