Hirdetés
Jótékonysági műsor Mónika gyógyulásáért Csornán

A közösség ereje ismét megmutatkozik egy nagyszerű kezdeményezés keretében: jótékonysági műsorral segítenek Kéry Mónika gyógykezelésének finanszírozásában.
Az esemény február 8-án, szombaton délután három órától kerül megrendezésre a Művelődési Központban.
A jótékonysági rendezvény célja, hogy a befolyt összeggel támogassák Mónika kezelését, ezzel hozzájárulva gyógyulásához és egészségének helyreállításához. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak, hogy együtt, közös erővel támogassák ezt a nemes ügyet.
A belépőjegy támogatói ára mindössze 1000 forint, és a gyermekek számára a részvétel ingyenes. Azok, akik további adományokkal szeretnék segíteni a kezdeményezést, ezt a helyszínen is megtehetik. A jegyek előzetesen a Rákóczi iskolában vásárolhatók meg, de lehetőség lesz a helyszínen is jegyet váltani – érkezési sorrendben.
A program sikerességét több helyi művészeti iskola és intézmény is támogatja. Fellépők között szerepel a Kérenyi György Alapfokú Művészeti Iskola, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Általános és Óvoda, valamint a Timaffy László Alapfokú Művészeti Iskola és a Starlight Dance SE.