Hirdetés

Két mocsai férfi lopott karácsonyi ajándékokat Bősárkányban és Maglócán

A csornai rendőrök mintegy 15 óra alatt elfogták a karácsonyiajándék-tolvajokat.

Hirdetés

Három bejelentés is érkezett a rendőrségre 2023. december 21-én: a hajnali órákban Bősárkányban, illetve Maglócán, az utcán parkoló gépjárművekből ismeretlenek különböző értékeket – nagyrészt karácsonyi ajándéknak szánt dolgokat – loptak el.

Az ügyben a Csornai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított, és a nyomozók rövid időn belül azonosították a két tolvajt, akiket még aznap 19 óra körül – a Komárom-Esztergom vármegyei járőrök közreműködésével – elfogtak Mocsa községben. Az elkövetők lakóhelyén a rendőrök kutatást végeztek, amelynek eredményeként lopott műszaki eszközök, édességek, szeszes italok és egyéb értékek kerültek elő.

A 41 és a 27 éves mocsai férfit kollégáink üzletszerűen elkövetett lopás bűntette miatt hallgatták ki gyanúsítottként, akik tettüket elismerték, és mint mondták, azt nagyon megbánták.

A csornai rendőrség munkatársai az egyik sértettnek az ellopott karácsonyi ajándékait még az ünnep előtt visszaadták, így a meglepetés a fa alá kerülhetett.

Police.hu

 

 

Hirdetés