Jánoshalmán rendezték meg a XXXVI. Dr. Szabó Gusztáv Emlékversenyt, amelyen összesen 23 iskola csapata mérte össze tudását.
Az előválogatót követően a legjobb 12 csapat jutott be a kétnapos döntőbe, köztük a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola tanulói is.
A verseny első napján a gyakorlati feladatok kerültek előtérbe. A résztvevőknek többek között bekötött szemmel kellett traktorvezetési ügyességi feladatot teljesíteniük, KRESZ-totót kitölteniük, munkagépet összeszerelniük és beállítaniuk, valamint alkatrészeket felismerniük. Emellett egy adott műhelyrajz alapján kézi fémmegmunkálással kellett alkatrészt készíteniük.
A második napon az elméleti tudásé volt a főszerep: a csapatok vetélkedő formájában válaszoltak a furfangos szakmai kérdésekre. A szoros mezőnyben a csukásos diákok kiválóan helytálltak, és végül az előkelő 5. helyen végeztek a 23 induló közül.
A csapat tagjai Bausz Gábor, Holzhofer Mátyás és Jakab Patrik, a 11.A osztály tanulói voltak. Teljesítményüket tovább emeli, hogy két különdíjat is elnyertek: övék lett a legjobb írásbeli feladatért járó elismerés, valamint a legjobb fémmegmunkálási feladatot teljesítő csapat különdíja is.
Az iskola közössége büszke a diákok eredményeire, és gratulál a versenyzőknek, valamint a felkészítő oktatóknak a sikeres szerepléshez.