„Krisztus áldja meg ezt a hajlékot” – Vízkereszti ünnep a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Iskolában
Január 6-án, Vízkereszt ünnepén közös szentmisén vettek részt a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola diákjai és pedagógusai a Jézus Szíve templomban.
Az esemény középpontjában a napkeleti bölcsek példája állt, akik hittel és áldozatvállalással keresték a megváltó Jézust – erre hívták fel a figyelmet a szentbeszédben is.
A szertartást követően Winkler Zsolt atya megáldotta az iskola épületét, majd felkerült a bejárati ajtóra a „C.M.B.” felirat, amely a latin „Christus Mansionem Benedicat” rövidítése – jelentése: Krisztus áldja meg ezt a hajlékot. A közösséget arra buzdították, hogy lépjenek ki a „kanapékerszténység” kényelméből, és figyelmükkel, idejükkel, áldozataikkal forduljanak Isten felé – hiszen minden év Isten ajándéka.
Az ünnepi esemény méltó kezdete volt az új évnek, mely hitben és közösségben erősíti az iskola életét.



