Hirdetés

Miniszteri elismerés Kovács Istvánnénak

A pedagógusi pályájának méltó lezárásaként a csornai Hunyadi János Technikum volt igazgatónője Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Pölöskei Gábornétól, a szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkártól.

Hirdetés

Kovács Istvánné a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karán tanult magyar-történelem szakon. 1982-ben itt szerezte meg az első diplomáját. 1993-ban mint, magyar-történelem szakos tanár került az akkori nevén Hunyadi János Gimnáziumba, 2000-től az intézmény igazgatóhelyettese volt, majd 2003-ban igazgatói kinevezést kapott.

Kovács Istvánné vezetőségének 20 éve alatt az általa igazgatott intézmény számos fenntartó-, név- és struktúraváltáson ment keresztül. Felismerve a közoktatásban és a csornai, illetve rábaközi munkaerőpiacon jelentkező igényeket, új képzésformák bevezetésében vett részt, így az érettségi mellé a tanulók belügyi-rendészeti és közgazdasági, illetve pedagógiai végzettéget is kaptak. A folyamatos változások ellenére úgy menedzselte az intézményt, hogy az képes volt fennmaradni, sőt a környék egyik meghatározó iskolájává vált. A beiskolázási számok évről évre folyamatosan nőnek, Csorna felkerült a továbbtanulni szándékozó fiatalok gondolati térképére. A végzős tanulók az érettségi mellett akár több szakmával fejezhetik be középiskolai tanulmányaikat és folytathatják azokat a felsőoktatásban, vagy megszerzett tudásukat hasznosíthatják a térség munkaerőpiacán. Kovács Istvánné több évtizedes munkája eredményeként az iskola 2023-ban bekerült az ország 100 legeredményesebb technikumai közé - a jelenleg működő 734 technikum közül. Diákok százai mérették meg magukat és értek el kiemelkedő országos és nemzetközi versenyeken eredményeket, további elismeréseket szerezve a városnak, ezzel is öregbítve Csorna város hírnevét.

Kovács Istvánné a nehézségektől sohasem riadt meg, a lehető legprecízebben igyekezett megoldani a felmerülő kihívásokat. Fáradhatatlan munkabírással tette mindezt. Nagyon jó kapcsolatot alakított ki mind a szülőkkel, mind a tanulókkal. A diákoknak nemcsak a tanulmányi előmenetelére, hanem a lelki egészségére is nagy hangsúlyt fektetett. Humánus hozzáállása megmutatkozott kollégáival szemben is. Vezetőként és mesterpedagógusként munkáját nagyfokú elhivatottság, az új dolgokra való nyitottság, kreativitás és agilitás jellemezte.
Kovács Istvánné aktív szervezője volt a városi iskolák, óvodák közötti együttműködésnek is, valamint a városi rendezvények megvalósulásának és lebonyolításának. Kiemelt figyelmet szentelt a csornai kulturális életnek és közösségépítésnek, például a Rábaközi Kórustalálkozók, lampionos ballagások, Hunyadi-bál, adventi iskolai szereplések, kiállítások szervezésével.

 

 

Hirdetés