Hirdetés

Országos siker a Csukásban

Bejutott az OSZTV országos döntőjébe a csornai Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola három végzős gépésztechnikus tanulója: Horváth Roland, Jerkó Bálint és Licskai Áron.

Hirdetés

pandémia miatt a házi versenyt sajnos nem tudták megrendezni az iskolában, így a tanulmányi munka és a gyakorlati készség alapján nevezték a versenyre a maximális öt tanulót. A három diák ebből az intézményből képviselte volna a legnagyobb létszámban a gépésztechnikusokat. 

A felkészülést Festő László tanár úr koordinálta. Az őszi oktatás során jobbára a szóbeli tételek, az elméleti ismeretek elsajátítása volt a cél. Mindezt kiegészítette olyan tananyagrészekkel, ami a képzésük során nem hangzott el. A versenyzőkkel különböző szóbeli szituációs gyakorlatokat is végeztek. Az írásbelire önállóan és közösen is egyaránt készültek, ahol régebbi írásbeli feladatsorokat beszéltek át. A gyakorlati résznél a versenyszántáshoz szükséges ismeretek, tevékenységek begyakorlására, a műbarázdás ekebeállításra helyezték a hangsúlyt.  

A megmérettetésnek egy fordulója volt csupán 2021. január 29-én, mivel a járványhelyzet sajnos elmosta az országos döntőt.

 

 

Hirdetés