Hirdetés

Repülj vissza a '80-as évekbe az Eliassal!

Egy csornai, újonnan alakult, különleges zenekar koncertjén valódi időutazáson vehet részt az érdeklődő február 10-én, este 8 órakor a Városi Művelődési Központban.

Hirdetés

Az Elias csapata bemutatkozó fellépésén a '80-as évek zenéit vonultatja fel a hallgatóságnak, de nem is akárhogyan. A fiatalos társaság 2023 nyarára szerveződött össze. Nem használnak modern eszközöket, támogató applikációkat, zömében analóg technikával dolgoznak - felviszik a „nagyvasakat" a színpadra. Hangszereik jelentős része '80-as években készült, valamint a zenekar különlegessége még, hogy nem pusztán zenei hangzásban idézik meg a korszak meghatározó dallamait, ismert előadóit, hanem az akkori style-t is a színpadra varázsolják.

A közönséget Kovács Réka Hajnalka és Bertalan-Dorcsi Nikolett énekesnők, Pete Attila énekes, Szabó András billentyűs fogják szórakoztatni, valamint basszusgitáron játszik Pityer Balázs, Nagy Marcell dobol és Éliás Ádám gitározik és vokálozik. Fontos számukra a többszólamú ének, ami ebben az időszakban meghatározó volt.

Olyan hangulatot, zeneiséget szeretnének a csornai hallgatóságnak mutatni, ami a környéken eddig nem volt jellemző.

- Bízom benne, hogy lesznek pontok, ahol meg tudjuk dobogtatni majd a szíveket. Nekem ez a vágyam igazából ezzel az egésszel. Adni! – mondta el Éliás Ádám.

A zenekarnak vannak saját dal ötletei is, melyekről hiteles, jó minőségű stúdiófelvételeket szeretnének készíteni. A koncert bevételét erre fogják fordítani, hogy tovább tudjanak fejlődni, meg tudják mutatni ötleteiket, gondolataikat, saját arcukat, ezzel pedig adni az őket támogató közönségnek. Természetesen ezekből a saját alkotásokból is felcsendül majd néhány a koncerten. Jegyek a Városi Művelődési Központban és a Szépike Virág és Ajándék üzletben kaphatók, amíg még vannak szabad helyek.

 

 

Hirdetés