Szakmai tanulmányúton vettek részt a csornai agrártechnikum diákjai a Szigetközben
Hasznos szakmai tapasztalatokkal gazdagodtak a Kisalföldi ASzC Csukás Zoltán Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola 10.C osztályának gazda tanulói, akik Pap Györgyné tanárnő vezetésével látogatást tettek a Szigetközi Szabó Kertészetben.
A tanulmányút során a diákok betekintést nyertek a dinnyetermesztés mindennapjaiba. Megismerkedtek a termesztés technológiájával, a különböző dinnyefajtákkal, valamint a termelés során alkalmazott gyakorlati megoldásokkal.
A szakmai program részeként kóstolón is részt vehettek, ahol többféle, frissen szedett dinnyét ízleltek meg. A látogatás azonban nem csupán bemutatóból állt: a tanulók aktívan bekapcsolódtak a munkába is, és egy pótkocsinyi dinnye kalodákba pakolásában segítették a gazdaság munkáját.
Az iskola számára kiemelten fontos, hogy a tanulók a tantermi ismeretek mellett valódi gazdasági környezetben is tapasztalatot szerezzenek. Az ilyen szakmai programok hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövő mezőgazdasági szakemberei a gyakorlatban is megismerjék a korszerű termesztési technológiákat és a mezőgazdasági munka mindennapjait.

