Hirdetés

Széchenyis diákok a győri kórházban

Pályaorientáció keretében a csornai Széchenyi iskola hetedikes és nyolcadikos tanulói a győri Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház Skill Laborjába látogattak el. A program során betekintést nyertek az egészségügyi dolgozók munkájába.

Hirdetés

A kórház szakemberei segítségével megismerhették a kórtermi berendezéseket és műszereket, valamint az ott folyó munka néhány mozzanatát. Kipróbálhatták – természetesen művi környezetben és egyszerűsítve, de valós eszközökkel - hogyan kell laparoszkóppal vakbelet eltávolítani, fekvő betegeket gondozni, újszülötteket kézbe fogni és ellátni.

Képet kaptak a mikrobiológiai laboratóriumban folyó munkáról is, milyenek a gombák, a baktériumok, a bacilusok. Bemutatták a gyermekeknek, hogy a súlyosan sérült betegek ellátását milyen eszközökkel végzik a sürgősségi osztályon, illetve az újraélesztés lépéseit is megismerték, majd mindenki ki is próbálta Ambu babán.

A foglalkozásokat levezető egészségügyi szakembereknek köszönhetően egy nagyon jól szervezett programon vehettek részt a csornai diákok.

 

 

Hirdetés